NEM LESZEK A JÁTÉKSZERED
Kovács Kati
Elringattad a szívemet minden jóval,
Csupa vágyteli színes szóval,
Fel is lobbant azonnal a láng.
Jó volt égni az új szerelemben, vágyban,
Nem a földön, a mennyben jártam,
Ha a csókod perzselte a szám.
Nem! Nem! Nem!
Soha nem! Nem! Nem!
Én nem leszek sohasem a játékszered!
Jó volt várni az éjt, amíg csendben leszáll,
Amíg két karod engem bezár,
És az égről eltűnik a fény.
Tudtam már csakis így lehet szép az élet!
Csakis így lehet szép, csak véled!
Mindig erről álmodoztam én!
Nem! Nem! Nem!
Soha nem! Nem! Nem!
Én nem leszek sohasem a játékszered!
Elringattad a szívemet minden jóval,
Csupa vágyteli színes szóval,
Milyen könnyen hittem neked én.
Rájöttem, hogy a szívedet másnak szánod,
De a csókokat tőlem várod,
Nem is voltál soha az enyém!
Nem! Nem! Nem!
Soha nem! Nem! Nem!
Én nem leszek sohasem a játékszered!
Csókod is a másé lehet!
A szerelem csak játék neked!
De nem nekem! De nem nekem!
Nem leszek játékszered,
Ha már a mindened nem lehetek
soha én!
Gondolsz-e majd rám?
Nem lehet még itt a búcsúzás,
Csak te voltál nekem, senki más,
Elvitted álmomat, még látom arcodat,
Mindig kísért egy fájó gondolat:
Gondolsz-e majd rám, ha elmúlt az éjjel?
Minden álmunkat a hajnal tép széjjel.
Hazudd, hogy fáj, hogy most is fáj a búcsúzás,
S hogy nem szerettél így még senki mást!
Gondolsz-e majd rám, ha más csókját kéred,
S nem ölel már át két karom téged,
Hazudd, hogy vársz, örökké vársz, csak engem vársz,
S hogy nem szerettél így még senki mást!
1492
Száz tengerár fordul ellenünk,
száz szélvihar küzd velünk.
Nincs élelem, nő a félelem,
és egyre fogy emberünk.
Tűz-, és szélvihar pusztít mindenütt,
s a jó remény oly kevés.
Bár harcolunk, mégis lázadunk,
s az életünk szenvedés.
Miért szenvedünk ennyit, Istenem,
miért szenvedünk mindenért?
Hány jóbarát halt meg álmukért,
kincsekért és semmiért.
Mind elmegyünk majd egy szép napon,
ha a küldetés véget ért.
Mind elmegyünk, el sem búcsúzunk,
az életünk csak ennyit ért.
Tűz, pusztító tűz, pusztító láz,
háborgó ég, tengerár,
tengernyi kín, tisztító tűz,
miért, miért és miért? Miért?
Szép új világ, végre itt vagyunk,
szép új világ, álmodunk.
Légy új hazánk, légy otthonunk
hol élhetünk és halhatunk.
Szép álmaink színes tengerén
nincs háború, nincs szélvihar,
csak béke van, ahol boldogan
élhetünk oly sokan.
Szállj, szállj, kék madár, szállj, egyre szállj,
szállj, szállj, szállj, kék madár!
Miért hagynál el? Nem hagyhatsz el!
Nem hagytál el, Uram!
Szép új világ, végre itt vagyunk,
szép új világ, álmodunk.
Légy új hazánk, légy otthonunk
hol élhetünk és halhatunk.
Mind elmegyünk majd egy szép napon,
ha a küldetés végetért.
Mind elmegyünk, el sem búcsúzunk,
az életünk csak ennyit ért.
Ha az ember él az emberért.
A küldetés végetért.
Gyöngyhajú lány..
Egyszer a nap úgy elfáradt
Elaludt mély zöld tó ölén.
Az embereknek fájt a sötét
Ő megsajnált eljött közénk.
Igen, jött egy gyöngyhajú lány
Álmodtam, vagy igaz talán.
Így lett a föld, az ég
Zöld meg kék, mint rég.
A hajnal kelt ő hazament
Kék hegy mögé virág közé.
Kis kék elefánt mesét mesélt
Szép gyöngyhaján alszik a fény.
Igen, él egy gyöngyhajú lány
Álmodtam, vagy igaz talán.
Gyöngyhaj azóta ég
Mély tengerbe ér.
Mikor nagyon egyedül vagy
Lehull hozzád egy kis csillag.
Hófehér gyöngyök vezessenek
Mint jó vándort fehér kövek.
Igen, ébredj, gyöngyhajú lány
Álmodtam, vagy igaz talán
Ránk vár gyöngye mögött
Ég és föld között.
Konsztantyin Szimonov /1915-1979/
Várj reám
Várj reám s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj ha űa nap,
várj ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senki ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.
Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell...
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jóbarát már egy se vár-
... szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.
Várj reám! ó, átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
,, Szerencsés legény."
Nem tudhatja senki sem,
te mag én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.
Máté Péter
Most élsz
1. Olvad az idő, mint a halvány jégvirág,
És a tűnő boldogság majd véget ér.
Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn,
Álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél.
R. De addig van remény, minden perc ünnepel,
Hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!
Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
Mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát!
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
Most örülj, hogy van, ki vár, és a két karjába zár!
2. Múló örömök, sivár létünk színpadán,
Mikor egy szó hallatán dobban a szív.
Sajnos vége lesz, tudjuk már a kezdetén,
Túl az álmaink ködén a semmi hív.
R.
Ha én szél lehetnék [A]
Presser Gábor - Adamis Anna
C F-C C G-C C F-C C G-C G-C G-C
C G/Em
1. Ha én szél lehetnék,
F C G F G(7)
Egy lányt megkereshetnék a világban, a világban.
C G/Em
Szétfújnám hosszú haját,
F C G F C
Port az útról, merre járt; szaladnék nyomában.
C7 Fm
R1. Jöttem, hadd lássalak; ismerj meg engem!
G# Fm C
Eddig ember voltam, immár szél lettem.
Égben szállok, földhöz nem köt semmi sem.
Jöttem, hadd lássalak; ismerj meg engem!
2. Én hoznám a holnapot,
Felkelteném a napot, süssön rá fényesen.
Árkon-bokron követném,
Rossz kedvét messze vinném; fütyülnék az égben fenn.
C F-C C G-C C F-C C G-C G-C G-C
(fütty)
3. Ha én szél lehetnék,
Egy lányt megkereshetnék a világban, a világban.
Hűsíteném homlokát,
Éjjel őrizném házát, bámulnám álmában.
R2. Jöttem, hadd lássalak; ismerj meg engem!
Én a szél voltam, immár ember lettem.
Nem szállok fenn már, földhöz köt minden.
Jöttem, hadd lássalak; ismerj meg engem!
Universál együttes
Jó éjt!
Jó éjt, holnap este újra várok Rád
Szerelmem jó éjt, álmodd rólam át az éjszakát
Mint halvány fénysugár, a két szemem majd elkísér
és vigyáz majd Reád az egész éjen át
Néhány perc és válunk, de én nem eresztlek Téged el
Szemedbe nézek, és a karom közben átölel
Hagyd még, hogy láthassalak még egy hosszú percen át
Azután menj tovább, Drágám jó éjszakát
C'EST LA VIE
Szulák Andrea
Összejöttünk. Nagy eset.
Összehozta ezt a véletlen.
Nahát, szép kis baleset,
Hogy éppen én, na és, hogy éppen te...
Váratlanul a sors így fordult.
De jó, hogy ez nem rajtunk múlt!
Összejöttünk, te meg én.
Ki mondta azt, hogy ilyen nem volt még?!
Nem nagy ügy, csak te meg én.
Mi lenne, hogyha mondjuk elhinnénk:
Túlélhető az elmúlt idő?
Ne félj, soha nincs túl késő!
Ha átölelsz egy kicsikét,
Azt eltehetjük emléknek.
Így, mondd hogy igen!
Az élet ilyen is tud lenni még!
De hogyha egy nap mégis véget ér,
Mondd így: c'est la vie!
Összejöttünk -van ilyen-,
Hogy összejöjjön, ahogy egyszer sem.
Bolondos kis szerelem
Össze-vissza ver a szívemben.
Hajnal körül a rakpart fölül
A Hold a lábunkhoz ül.
Ha átölelsz egy kicsikét,
Azt eltehetjük emléknek.
Így, mondd hogy igen!
Az élet ilyen is tud lenni még!
De hogyha egy nap mégis véget ér,
Mondd így: c'est la vie!
Összenőttünk, tudod-e?
Mint furcsa párok, kik a filmekben
Eleinte sohase,
De bezzeg vegül, hogyha kettesben...
Hmmm, nem vitás,
A film mindig más;
Fáj, hogy a végén még néznénk, ám indulni kell,
Na de miért adnánk fel?
Illés együttes
Keresem a szót
Ó, én még nem tudom, hogy fogjak hozzá
Én még nem tudom, hogy kezdjem el
Keresem a szót, keresem a hangot
Keresem a szót, keresem a hangot
Tudom, elmondva másképp hat minden
Félek, nem értesz engem majd meg
Keresem a szót, keresem a hangot
Keresem a szót, keresem a hangot
Nézd, én már lassanként nem hiszek senkinek
Mégis mindinkább érzem, hogy
szükségem van nagyon rád
Hidd el nekem
Én már nem tudom, mi az mit érzek
Néha őszintén segíts nekem
Keresem a szót, keresem a hangot
Keresem a szót, keresem a hangot
Igaz hát légy kicsit megértőbb kérlek
Néha őszintén segíts nekem
Keresem a szót, keresem a hangot
Keresem a szót, keresem a hangot
Nézd, én már lassanként nem hiszek senkinek
Mégis megkérlek ne menj el
ne hagyj el, egy kicsit várj
Türelmesen
Bródy János
Még összetartozunk?
Mint ki messziről sok év után megérkezett
És egy régi ismerősre rátalál
Olyan félve jöttem hozzád újra én
Hogy látsz-e még esély vagy nincs remény
Mint ki visszanéz az útra és most csodálkozik
Alig fogja fel, hogy mindez már a múlt
Úgy nézek rád most annyi év után
És félek, hogy már nincs szükséged rám
Ugye, összetartozunk mi még és nem csak képzelem
Hogy szívünkben összefér az indulat s az értelem
Ugye, összetartozunk mi még és a szabadság dalát
Ugye, őrizzük mi még, ha kell, tovább
Mint ki túl sokáig énekel egy dallamot
És most felfedez egy nagy szimfóniát
A régi dalt a szívem őrzi még
De ki mondja meg, hogy mit jelent ma már
Ugye, összetartozunk mi még és nem csak képzelem
Hogy szívünkben összefér az indulat s az értelem
Ugye, összetartozunk mi még és a szabadság dalát
Ugye, őrizzük mi még, ha kell, tovább
Ünnep
(Presser Gábor - Sztevanovity Dusán)
A ritka percek selyemszalagját most együtt bontsuk fel
A számlát úgysem veszíthetjük el, most mégis rejtsük el!
S mint szelíd kéz a lázas gyermek forró homlokán,
S mint rossz álom, ha felriaszt és odabújsz hozzám.
R1. Olyan jó, jó, jó, de mondd:
Hány perc az ünnep?
Óó mondd, mondd, mondd, mondd, mondd:
Még meddig tart?
A béke, nehogy végleg elfelejtsd, üzen, hogy létezik.
Mondd meglep-e, ha átnyújtom neked az ünnep perceit.
Csak félrekapcsolt csengetés, ha drága hangot vársz,
Vagy régi, zsebben maradt pénz, mit szűk napon találsz.
R2. Óó mondd, mondd, mondd, mondd, mondd:
Mit ér az ünnep?
Óó mondd, mondd, mondd, mondd, mondd:
Még meddig tart?
ZORÁN
A szerelemnek múlnia kell...
Hogy értsd, egy pohár víz mit ér
Ahhoz hőség kell,
Ahhoz sivatag kell
Hogy lásd, egy napod mennyit ér
Néha látnod kell,
Az élet hogyan fogy el.
A lángot akkor őrzöd még,
Ha félsz, hogy ellobban, elég
Elveszti fényét, melegét
Hidd el, a hajnal attól szép
Hogy minden éjben ott lapul
Az örök sötétség.
Egy érzés mindent eltakart
S elhittük, mindörökké tart
S a törvény nálunk dől le majd.
De jaj, a szerelemnek múlnia kell
S ha múlik, akkor fájnia kell
Hogy érezd mennyit ér,
Míg tart, míg él
A szerelemnek múlnia kell
Akkor is, ha égig emel
És szép, hogy mást hiszel,
Mert mást ígér.
Várj, a kezed ne húzd el
Annyi csodát ígér,
Amikor hozzám érsz
Ha sírsz, a szemed ne takard el
Miért titkolnánk
Hogy egy kicsit nehéz.
Egy érzés mindent eltakart
S elhittük, mindörökké tart
S a törvény nálunk dől le majd.
De jaj, a szerelemnek múlnia kell
S ha múlik, akkor fájnia kell
Hogy érezd mennyit ér,
Míg tart, míg él
A szerelemnek múlnia kell
Akkor is, ha égig emel
És szép, hogy mást hiszel,
Mert mást ígér.
Balázs Fecó
Évszakok
Volt idő, mikor még nem voltál.
S nem éreztem, hogy fájna majd, ha nem volnál.
És most látod: féltelek, őrizlek, védelek,
Mert lesz idő - meglehet -, hogy nem leszel már.
Voltak, akik szerettek, úgy hiszem.
Ma sem tudom, végül miért hagytak el.
De téged most már féltelek, szeress úgy, hogy jó legyek.
Őrizz meg; elveszek, ha nem figyelsz rám.
Változnak az évszakok, rossz idők, szép napok.
Bújj hozzám, ne hagyj el, ha én mennék, ne engedj el!
Változnak az évszakok, jó idők, rossz napok.
Bújj hozzám, ne hagyj el, ha én mennék, ne engedj el!
Próbáltam másokkal, máshogyan.
Ma egyik is, másik is messze van.
És véletlen meglehet, de téged már féltelek.
Őrizz meg; elveszek, ha nem figyelsz rám.
Cserháti Zsuzsa
Kisfiam
Itt vagy velem, mint egy új remény,
Az éjszakát felváltja a fény.
Csak egy perce élsz, nézlek boldogan,
Úgy vártam rád, édes kisfiam.
A régi vágy újra szárnyra kél,
Míg dalt susog kinn az esti szél.
Minden bánatom eltűnt nyomtalan.
Mosolyogj rám, édes kisfiam!
Egy rózsakert hinti árnyait,
Nincs fontosabb, mint az álmaid.
Még egy szót se tudsz, mégis annyian
Hisznek neked, édes kisfiam.
Tudom, mindenütt így van ez a nagyvilágon,
Ha egy kisgyerek megszületik.
Mert a kisgyerek egyszer felnő,
S talán sikerül, hogy a könnyeket nevetéssé,
A gyűlöletet szeretetté,
És az ellenségeket barátokká változtassa.
Ezt érzem én, ahogy nézek rád:
Más lesz a Föld, más lesz a világ.
Sírnod sose kell, élsz majd gondtalan,
Boldog leszel, édes kisfiam.
Dés - Nemes
Vigyázz rám......
Elaludni készül a nyár
ködök lusta fellege száll,
hűvösebb az éjszaka már,
vigyázz rám.
Ugye holnap útra kelünk,
zsebre vágjuk majd a kezünk
kicsit túl vidámak leszünk,
vigyázz rám
Ez az év is úgy tűnik el
kérdezem, de mégse felel
s hogy mi legyen majd dönteni kell
vigyázz rám.
Szemed most is annyira szép
szerelemmel nézel-e még.
nevetésed éppen elég
vigyázz rám.
Összekötve ott van a zsák,
benne mind a nyári ruhánk,
nem emlékszik senki se ránk
vigyázz rám.
Ez az év is úgy tűnik el
kérdezem, de mégse felel
aztán, majd ha dönteni kell
vigyázz rám.
Color
Féltelek
Rég hiába hívtalak elrejtőztél még nem láttalak
nem voltál velem, rég velem, még nekem.
Úgy akartalak, úgy akartam azt
hogy végre már megtaláljalak magamnak vártalak.
Itt vagy velem tudom és érzem,
nem kell semmi több már nekem.
Szeress ölelj mindig úgy engem ,
ahogy most ölelsz ahogy most ölellek én ...
Olyan jó, oly jó veled, oly jó veled.
Még ha elringat az álom,
lelkem lelkedhez hozzásímul,
a szívverésedet sokáig hallgatom.
Úgy akartalak, úgy akartam azt,
hogy végre már megtaláljalak magamnak vártalak.
Nem akarom hogy úgy érezzed
a napok elsodornak tőlem.
Szorítsd a kezem még erősebben
nehogy elszakítson ez a nagy világ.
Tudom már mit jelent, hogy féltelek!
Úgy féltelek, úgy féltelek, féltelek...
úgy féltelek...
Istenhozzád:
Album: Ég és föld között
Szerző(k): Tolcsvay László / Bródy János
Este van már csillag van az égen
Véget ért megint egy szép napunk,
Későre jár mégis nehéz most a búcsú,
Hiszen isten tudja hol találkozunk.
Az angyalok is könnyes szemmel néznek,
Ha látják, hogy mi még együtt vagyunk.
Későre jár mégis nehéz most a búcsú,
De hát isten hozzád vár az otthonunk.
Egyszer még egy gyertyafényes csendes este visszatérünk,
S mint a régi dallamokra, álmainkra úgy emlékezünk.
Alszik már az utca és a város,
Ébren talán csak mi álmodunk,
Későre jár mégis nehéz most a búcsú,
Csak az isten tudja hol találkozunk.
Mára már a muzsikának vége,
Legyen ez az utolsó dalunk,
Későre jár mégis nehéz most a búcsú,
Legyen istenhozzád vár az otthonunk.
Egyszer még egy gyertyafényes csendes este visszatérünk,
S mint a régi dallamokra, álmainkra úgy emlékezünk.
Minden jó csak legyen jó a vége,
De addig még talán találkozunk,
Későre jár mégis nehéz most a búcsú,
És ha lehet legyen szebb a holnapunk.
Kovács Kati
Mindig veled
Mindig veled
Kaland az élet,
ezt mondták már nékem sokan
Kaland az élet,
És mindennek nagy ára van.
Kaland az élet,
de végül is jót tett velem
Kaland az élet,
de elküldött téged nekem
Mindig veled, szívem boldog, mert álmot talált,
Mindig veled, minden reményem valóra vált,
Mindig veled, együtt élünk a szivárvány végén
Varázslat volt, vagy egy mosoly csupán
Oly szerelmes lettem én!
Kaland az élet, hogy kimondtam nem is tudom,
kalandor évek most megállnak félúton,
Szemedbe nézek és forog a világ velem,
Szép ez az élet, mert elhozott téged nekem.
Vagy mindent, vagy semmit...
Vagy mindent, vagy semmit, csak így akarom,
legyen a döntő szó tiéd, s én elfogadom.
Már a félmegoldás nem elég,
a megunt kedves szerepét
én nem játszom el,
még tőled se kell nekem.
Vagy mindent, vagy semmit, így akarom én,
legyen a szíved másoké, vagy csak az enyém,
nekem nem kell nyári szerelem,
vagy mindig jöjj, vagy sohasem,
de ne rontsd el ily könnyen az életem.
A szél viszi a felleget,
de az ellenszél tán visszahozza még,
de én, ha egyszer elmegyek,
többé gondolatban sem jutok feléd.
Vagy mindent, vagy semmit, csak terajtad áll.
Légy aki nékem mondja el, ha valami fáj.
Legyen mindig egy a mi utunk,
s ha válságunkból kijutunk
csak velem örülj, ha ragyog a napsugár.
A szél viszi a felleget,
de az ellenszél tán visszahozza még,
de én, ha egyszer elmegyek,
többé gondolatban sem jutok feléd.
Vagy mindent, vagy semmit, csak terajtad áll.
Légy aki nékem mondja el, ha valami fáj.
Legyen mindig egy a mi utunk,
s ha válságunkból kijutunk
csak velem örülj, ha ragyog a nyár,
ha későre jár, csak mellettem állj,
vagy menj tovább,
és ne lássalak soha már.
Hull az elsárgult levél...
Fúj a szél és én csak ballagok,
Körülöttem néma csillagok,
Meg sem kérdi tőlem senki sem:
Merre mentél kedvesem?
Esik eső és én csak ballagok,
Néhány elmúlt percre gondolok,
Kérdezem a tűnő felleget:
Otthonod most hol lehet?
Többé már nem sirat úgy hidd el téged senki sem,
Mint ahogy én siratlak azóta is szüntelen.
Nem szégyellem, s mellettem
Hull az elsárgult levél,
Sír a fáradt őszi szél,
Mondd, hogy nem múlt minden el,
Mondd, hogy néha könnyezel.
Sáros úton egyre lépkedek,
Körülöttem boldog emberek,
Elmesélni nékik nem tudom,
Milyen nagy a bánatom.
Többé már nem sirat úgy hidd el téged senki sem,
Mint ahogy én siratlak azóta is szüntelen.
Nem szégyellem, és egyre
Hull az elsárgult levél,
Sír a fáradt őszi szél,
Mondd, hogy nem múlt minden el,
Mondd, hogy néha könnyezel.
Hull az elsárgult levél,
Mondd, a holnap mit ígér?
Mondd, hogy mi lesz most velünk,
Mondd, így meddig élhetünk?
Fúj a szél és én csak ballagok,
Nem tudom, hogy éppen hol vagyok.
Rád találni vágyom szüntelen,
Merre mentél kedvesem?
Merre mentél kedvesem?
Volt egy régi nyár
(Koncz Tibor - S. Nagy István)
Ülök egyedül halkan, nyitott ablakomnál,
Kívül a lámpák fénye , késő este van már,
Rohan az a sok ember, bábel van az utcán,
És én álmodom csendben, senki nem figyel rám.
Volt, volt egy régi nyár és egy boldogság,
Oly nehéz lenne most nem gondolni rád.
Úgy kísér utamon most is nyomon követ,
Én boldogabb nyarat azóta nem, nem ismerek.
Volt, volt egy régi nyár, és egy szerelem,
Én azt a régi dalt el nem feledem.
Jön majd egy új nyár, jön majd egy új szerelem,
És mégis, ami volt nem feledem!
Bob herceg dala
Londonban, sej, van számos utca, és minden utcán van sarok.
És minden sarkon vannak házak, és minden házon ablakok.
De bár egész nagy Albionban nincsen olyan hely, mint ahonnan
A legszebb rózsaszál virít, a legszebb rózsaszál virít.
A Bovy Streeten hogyha járok, a legnagyobb úr én vagyok.
Megsüvegelnek az utcaseprők és csizmadiainasok.
Ha nincsen pénzem, iszom hitelbe, enyém a legszebb lány szerelme,
Enyém a legszebb rózsaszál, amely a Boby Streeten áll.
Bob úrfi, hej, legény a talpán, a karja kő, a csókja méz.
Minden leány utána fordul, és rabja mind, akire néz.
De neki más lány csókja nem kell, egy csókra vágyik este, reggel,
Kiből üdvösséget merít, kiből üdvösséget merít.
Találkozás egy régi szerelemmel...
Találkozás egy régi szerelemmel
Nem tudni miért, de mindig megható.
Idővel mindent másképp lát az ember,
De az, hogy szép volt, nem vitatható.
Hiába nézem ellenséges szemmel
A változást, mi rajta látható,
Az ember áll, és megszólalni nem mer;
Van szerelem, mely nem gyógyítható.
Jöjj, néhány órás napsütés!
Még kell, hogy egyszer együtt járjunk!
Még vár a nagy beszélgetés,
Tán kiderül végre, mi volt a hiba minálunk.
Jöjj, néhány órás napsütés!
Sok régi témát megtalálunk,
S a búcsú újra oly nehéz,
Mint ahányszor idáig váltunk.
Találkozás egy régi szerelemmel
Rossz randevú, de megbocsátható.
Egy torz mosollyal búcsút int az ember,
Miközben érzi: sírni volna jó.
Észrevétlenül
(Szentirmai - Bradányi)
Észrevétlenül, mint az esti árnyak
Észrevétlenül, mint a lepkeszárnyak
Észrevétlenül, mint a hó a hegyeken
Észrevétlenül, mint a fű a réten
Észrevétlenül, mint a csend az éjben
Észrevétlenül eljött a szerelem
Van úgy, hogy pár ellopott perccel
Azt hisszük, hogy boldogok vagyunk
Van úgy, hogy felébredünk reggel
És rögtön tovább álmodunk
Észrevétlenül jött felém az arcod
Észrevétlenül ér így hullám partot
Észrevétlenül így találtam rád
Észrevétlenül, ahogy hozzám értél
Észrevétlenül életembe léptél
Észrevétlenül rögtön más lett a világ
Tele Van Az Élet Rejtelemmel
a "Leányvásár" operettböl
Tele van az élet rejtelemmel, ide-oda hány a tengerár!
Televan a lelkem érzelemmel, ragyog a szívembe napsugár!
Szeretek egy embert mélyen,
Mi a neve meg sem kérdem,
Valahol a kettőnk fészke vár.
Szeretem a bátor, ifjú férjem! Ragyog a szívembe' napsugár!
Mint két hullám, öszesimulván a végtelen nagy víz színén,
Földtől égig, végtelen végig szállunk könnyedén.
Megállunk könnyedén ketten, te meg én,
Az élet tengerén.
Tele van az élet rejtelemmel, ide oda hány a tengerár.
Szeretek egy embert mélyen!
Mi a neve meg sem kérdem,
Valahol a kettőnk fészke vár!
Szeretem a bátor, ifjú férjem,
Ragyog a szívembe' napsugár!
Mondd miért szeretsz te mást?
Emlékeim közt van egy tépett levél,
levél, melyet nem is küldtem el.
Féltékenység szülte, a bolond szenvedély,
de olvassuk csak el, mit mond a levél:
Mondd miért szeretsz te mást és én csak téged?
Miért másnak örülsz úgy, ahogy én néked?
Ha mellém sodort egyszer már az élet
én nem engedlek oly könnyen el.
Mondd miért adtál reményt és oly sok álmot,
ha mástól akarod a boldogságot?
Mondd miért fogadtad el szerelmes szívem,
és hogyha elfogadtad, most miért dobtad el?
Az első pillanatban megmondhattad volna,
szólhattál volna: ne kezdjük el.
De te lázba jöttél s lágyan átkarolva,
hozzám hajolva hazudtad el,
hogy nem szeretsz te mást, enyém a szíved,
s lásd, kis búcsúlevél lett az ígéret,
de én ezt a kis levelet most összetépem,
ha így akartad, hát nekem se fáj.
A vén budai hársfák...
A vén budai hársfák békésen suttognak,
elpihen a lombokon a szél.
Már hold ragyog a bástyán, s úgy érzed boldog vagy...
Lágyan egy kis kéz kezedhez ér.
Oly jólesik a légyott este a Ruszwurmnál.
Mint a mese, halk muzsika száll.....
Fölrepül egy sóhaj, csók fakad a csókkal,
nyár tüze vagy hó van , áll a bál.
Jöjj, ide a Várba, s nem maradsz te árva
mert van, aki várva vár.
Ez persze, csak jó tanács !
Lehet, hogy máshol még nem így szokás.
Ám, hogyha Budára jársz,
a szíveddel hallgasd, hogy mit mond a hárs !
A vén budai hársfák........
Hungarian Folk Song from "Chess"
Minden vágyam visszaszáll
Oda hol az édes hazám vár
Zöld erdő virágos rét
S áll a régi régi házam még
Tudom egyszer vissza térek én
Vissza mét, vissza még
Bujdosásom véget ér
S itt vagyok ujra
Szép hazámban én.
Nem csábit a messzeség
Nem csábit a nagyvilág
Elmúlt minden kísértésem már.
Tudom itthon vagyok
Végre már, végre már
Bujdosásom véget ért
S itt vagyok végre
Szép hazámban én.
Éjjel az omnibusz tetején
Zerkovitz Béla
Éjjel az omnibusz tetején,
emlékszel kicsikém, de csuda volt.
Lent nyikorogtak a kerekek,
s felettünk nevetett a telihold.
Miközben a lovacskák bandukoltan Budán át,
eloltottam égő ajkad, s a lámpát,
Éjjel az omnibusz tetején,
emlékszel kicsikém, de csuda volt.
SZeressuk Egymast Gyerekek!
Szeressuk egymást gyerekek,
A szív a legszebb kincs
Ennél szebb szó, hogy szeretem,
A nagyvilágon nincs
Az élet úgy is tovaszáll,
A sír magba zár
Szeressük egymást gyerekek,
Mert minden percért kar
Gyere, ülj kedves mellém....
Gyere, ülj kedves mellém,
Mielőtt még elmennél,
Hogy még egyszer a szemembe nézz.
Ezek nem könnyű percek,
Érzem, a szíved reszket
De a válás az mindég nehéz
No, csak ne sírj, ez nem méltó búcsúzás,
Légy okosabb, mi nem sírunk, ezt nem szabad
Mosolyogj, mintha nem fájna
Mosolyogj még egyszer úgy, mint amikor ott megláttalak.
Látod, így, és most menj el,
Ilyen mosolygós szemmel
Mindig így fogok gondolni rád.
Hagyd a könnyeket másnak,
Rád még szép percek várnak.
Hát csak menj kedves, jó éjszakát.
Hát idejutott a mi nagy szerelmünk,
Ennyi szép év után
A sors ebbe is beleszólt,
És nekünk válni kell, bárhogy fáj…..
Az öreg zongorista, mindenkit ismer…
Gyertya ég az asztalon, a táncoló lángocska fénye
megannyi kedves, vagy szomorú emléket
idéz meg emlékezetünkben.
Mikor is volt, 20 éve....10 éve?
....Vagy néhány hónapja csupán?
Mire az első kávét kihozzák, az öreg zenész ujjai
végigfutnak a billentyűkön és felcsendül egy-egy eltűnt,
de a szív mélyén máig is elevenen élő dallam……
A boldogság, a csalódás, a szerelem dallama……
a szív dallama…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
