LGT - Kovács Kati
Várlak
Úgy mentél el, úgy mentél el, ahogy jöttél,
semmit sem hagytál, és félek, hogy semmit sem vittél.
És most itt vagyok, és itt hagyott hangokat hallgatok,
s megint kérded:
Miért nem hívsz? - Hívlak minden reggel.
Miért nem sírsz? - Sírok minden éjjel.
Miért nem vársz? - Várlak mindenemmel.
Miért hallgatsz? - Hívlak két kezemmel.
De úgy-úgy félek, hogy csak én hallom hangodat.
Miért hagytál el, és miért kísért még most is hangod?
Miért hagytál el, s miért nem érinti ujjam az arcod?
És most itt vagyok, és szédülten egyedül ballagok,
s megint kérded:
Miért nem hívsz? - Hívlak minden reggel.
Miért nem sírsz? - Sírok minden éjjel.
Miért nem vársz? - Várlak mindenemmel.
Miért hallgatsz? - Hívlak két kezemmel.
De úgy-úgy félek, hogy csak én, én hallom hangodat.
LGT
Akkor szeress!
Ha már nincs erőm a szép szavakra,
Ha már nem izgat a szép primadonna,
Ha a szerephez már semmi kedvem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!
Ha már nem dob fel se harc, se játék,
Hogyha nem akarom már a másét,
S hosszú szünet van a jókedvemben,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!
Ha a jobb napok sem érdekelnek,
Mikor vége van a türelmemnek,
Ha a szerelmedet nem érdemlem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!
Ha a kedvességed bosszant, fáraszt,
Mikor nem adok és nem várok választ,
Mikor szeretni már nincs mit bennem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!
Omega
Az álmodozó
A suttogó éjben a szél táncolt,
És a szemembe szórta a csillagport,
Én így tévedtem el, azt hiszem.
Egyik kezemet fogta egy asszonykéz,
Az a könnyes szempár most is néz,
Tudom, ő már megbocsát.
Mert
Megyek, amikor feltűnik a tündöklő sereg,
És magával visz onnan, ahol álmok nincsenek.
Megyünk az örökös tengeren át,
A víz színén ragyog a fáklyaláng,
Itt nem süllyedhetsz el sohasem.
Lázas szívemre eső hull,
És az élet vízétől meggyógyul -
Így lesz majd, csak hinnem kell.
Hát
Megyek, amikor feltűnik a tündöklő sereg,
És magával visz onnan, ahol álmok nincsenek.
Még messze a part,
Messze még az ország, amit várok.
Bár látom már, messze a föld,
Végtelen a tenger, amin járok.
Még nem tudom, milyen ország vár,
De él a srác, aki járt ott már
Azon a suttogóan szép éjjelen,
És mesél egy útról, egy templomról,
Egy dalt hallok, amikor hozzám szól,
Vállam ő fogja meg már.
És vezet, amikor feltűnik a tündöklő sereg
És magával visz onnan, ahol álmok nincsenek.
Omega
Gyöngyhajú lány
Egyszer a Nap úgy elfáradt
Elaludt mély, zöld tó ölén.
Az embereknek fájt a sötét,
Ő megsajnált, eljött közénk.
Igen, jött egy gyöngyhajú lány,
Álmodtam, vagy igaz talán.
Így lett a föld, az ég
Zöld meg kék, mint rég.
A hajnal kelt, ő hazament
Kék hegy mögé, virág közé
Kissé elfáradt, mesét mesélt
Szép gyöngyhaján alszik a fény
Igen, élt egy gyöngyhajú lány
Álmodtam, vagy igaz talán
Gyöngyhaj azóta mély
Kék tengerben él.
Mikor nagyon egyedül vagy
Lehull hozzád egy kis csillag
Hófehér gyöngyök vezessenek
Mint jó vándort fehér kövek
Ébredj gyöngyhajú lány
Álmodtam, vagy igaz talán
Lámpák gyöngye vezet
Ég és föld között.
Republic
Szeretni valakit valamiért
Hosszú az út míg a kezem a kezedhez ér
Szeretni valakit valamiért
Ne tudja senki ne értse senki, hogy mért
Szeretni valakit valamiért
Ezer életen és ezer bajon át
Szeretni valakit valamiért
Akkor is, hogyha nem lehet, hogyha fáj
Szeretni valakit valamiért
Fenn az ég, s lenn a Föld
Álmodunk s felébredünk
Minden út körbe fut
Béke van felejts el minden
háborút
Esik a hó és szemembe fúj a szél
Szeretni valakit valamiért
Ég a gyertya ég el ne aludjék
Szeretni valakit valamiért
Ezer életen és ezer bajon át
Szeretni valakit valamiért
Akkor is, hogyha nem lehet, hogyha fáj
Szeretni valakit valamiért
Vagy mindent, vagy semmit...
Vagy mindent, vagy semmit, csak így akarom,
legyen a döntő szó tiéd, s én elfogadom.
Már a félmegoldás nem elég,
a megunt kedves szerepét
én nem játszom el,
még tőled se kell nekem.
Vagy mindent, vagy semmit, így akarom én,
legyen a szíved másoké, vagy csak az enyém,
nekem nem kell nyári szerelem,
vagy mindig jöjj, vagy sohasem,
de ne rontsd el ily könnyen az életem.
A szél viszi a felleget,
de az ellenszél tán visszahozza még,
de én, ha egyszer elmegyek,
többé gondolatban sem jutok feléd.
Vagy mindent, vagy semmit, csak terajtad áll.
Légy aki nékem mondja el, ha valami fáj.
Legyen mindig egy a mi utunk,
s ha válságunkból kijutunk
csak velem örülj, ha ragyog a napsugár.
A szél viszi a felleget,
de az ellenszél tán visszahozza még,
de én, ha egyszer elmegyek,
többé gondolatban sem jutok feléd.
Vagy mindent, vagy semmit, csak terajtad áll.
Légy aki nékem mondja el, ha valami fáj.
Legyen mindig egy a mi utunk,
s ha válságunkból kijutunk
csak velem örülj, ha ragyog a nyár,
ha későre jár, csak mellettem állj,
vagy menj tovább,
és ne lássalak soha már.
Gyere, ülj kedves mellém....
Gyere, ülj kedves mellém,
Mielőtt még elmennél,
Hogy még egyszer
a szemembe nézz.
Ezek nem könnyű percek,
Érzem, a szíved reszket
De a válás az mindég nehéz
No, csak ne sírj,
ez nem méltó búcsúzás,
Légy okosabb, mi nem sírunk,
ezt nem szabad!
Mosolyogj, mintha nem fájna
Mosolyogj még egyszer úgy,
mint amikor ott megláttalak.
Látod, így, és most menj el,
Ilyen mosolygós szemmel
Mindig így fogok gondolni rád.
Hagyd a könnyeket másnak,
Rád még szép percek várnak.
Hát csak menj kedves,
jó éjszakát.
Hát idejutott a mi
nagy szerelmünk,
ennyi szép év után.
A sors ebbe is beleszólt,
És nekünk válni kell,
bárhogy fáj…..
Veled bármikor (Love Game)
(Joe South - Kovács Kati)
Üzenem, hogy szép a világ,
Nagyon számítok rád,
Üzenem, hogy szép a világ,
Sokat gondolok rád.
Veled bármikor szívesen
Összekötözném az életem
Neked elhiszem, hogy szép a világ,
Nagyon hallgatok rád.
Gyere beszélgessünk hajnalig,
Miért ne tennénk, hogyha jólesik?
Csak addig maradunk, míg alszik az ég,
Vagy azt nem mondod: elég.
Miért ne beszélhetnénk bármiről?
Mesélj valamit a régiről,
Nehogy elsodorjon messze a szél,
Bolond, ki egymaga él!
Én a szerelemben nem hiszek,
De előfordul az, hogy tévedek,
Mert mostanában olyan más a világ,
Sokat gondolok rád.
Gyere, forgasd fel az életem,
Miért ne tennéd, hogyha jó nekem?
Felesleges ide bármilyen szó,
egyedül semmi se jó, de jó, de jó!
Játszunk addig, amíg játszhatunk,
Senkit nem zavar, hogy álmodunk,
Mert:
Nekünk már semmi sem árt, nem árt, nem árt
Kis barátom mondd, mire vársz?
Pont a start gombon állsz,
Íme itt egy új szerelem,
Mondd, kis barátom, most mi legyen?
Nem tudom, kell-e nekem,
Bár ha neked jó, nekem jó!
Legyen ez az útravaló:
Ha neked jó, nekem jó!
Kell valami, ami új, ami más, ami jó,
Ami nagyon jó!
GONDOLJ NÉHA RÁ
Neoton Familia
Nyugodtabb jövőt kívántam egykor,
De elborult a nyári ég!
Most szürkék a napok
Hallgass, ha tudod:
Mi lesz még, mi jön még
Ezután...
Hívtam a bárányt, de kihűlt a jelkép
Eltűnt a nap, úgy fázom én
De van még egy remény,
Az holnapra elég,
És azon, ugyebár, megosztozunk.
Gondolj néha rá,
Hogy nincs dicső halál.
Hogy élni kell, hogy az élet szép!
Gondolj néha rá!
Hallgatom a múltat, hiába minden.
Homályba vész, sötét a kép!
De van még egy remény,
Az holnapra elég,
És azon, ugyebár
Megosztozunk...
Gondolj néha rá,
Hogy nincs dicső halál.
Hogy élni kell, hogy az élet szép!
Gondolj néha rá!
Republic
Hazudj még nekem!
Mondd azt, hogy sohase féljek,
Mondd azt, a tűz el nem éget,
Mondd azt, hogy semmi se fájhat,
Mondd azt, hogy vársz, míg megtalállak,
Hazudj még nekem!
Mondd azt, hogy ezerszer élek,
Akkor is értesz, ha nem beszélek,
Mondd azt, hogy senki se bánthat,
A sötétben senki sem láthat,
Hazudj még nekem!
Mondd azt, hogy igaz volt minden,
Minden szó, amit elhittem,
Meleget hozz, hogyha fázom,
Szeress úgy, ahogy kívánom:
Hazudj még nekem!
Engedj közelebb, engedd, hogy én is ott legyek!
Látni akarom, s érezni azt, amit lehet.
Égjen a tűz, engedd, hogy meglássalak,
Hogyha fáj, ne mondj igazat!
Mondd azt, hogy sohase féljek,
Mondd azt, a tűz el nem éget,
Mondd azt, hogy semmi se fájhat,
Mondd azt, hogy vársz, míg megtalállak,
Hazudj még nekem!
Mondd azt, hogy igaz volt minden,
Minden szó, amit elhittem,
Meleget hozz, hogyha fázom,
Szeress úgy, ahogy kívánom:
Hazudj még nekem!
Engedj közelebb, engedd, hogy én is ott legyek!
Látni akarom, s érezni azt, amit lehet.
Égjen a tűz, engedd, hogy meglássalak,
Hogyha fáj, ne mondj igazat!
Keresem az utam
Ákos
Látod, nincs mit mondanom,
A napot, az órát sem tudom,
Csak várom, hogy üzend, ha vársz.
Most nem ontom bátran, okosan a szót,
A falon át hallom csak a rádiót
Ha erre jársz, engem itt találsz.
Ezer meg ezer éve
Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akart,
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.
Ezer meg ezer éve
Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akart,
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.
És az a rádió úgy zokog,
Mintha szerelmet vallana
És nekem szól a legbutább dala.
Mert ugyanúgy hívlak most is,
Szánalmas hogy mindent elhiszek,
Hogy mennyire örülnék Neked.
Ezer meg ezer éve
Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akart,
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.
Ezer meg ezer éve
Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akart,
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.
Tudod, hogy vár még rám,
A Holdnak tán a túloldalán,
O az, aki beszél bennem
Érthetetlen angyalnyelven.
Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akart
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.
Ezer éve
Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akart
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.
A magas ég...
A magas ég...
Azért vagy itt
Ákos
Megíratlan könyv vagyok
Sok-sok fehér lappal,
Festhetsz rám tiszta képeket,
Nincsen más jel rajtam,
Csak a bőröm furcsa rajza,
A tenyerembe írott üzenet.
Mesélj el engem,
Vagy szavalj, mint egy verset,
Énekeld belém az életet,
Fecsegj és kárhoztass,
Vagy halgass rólam mélyen,
A dalok közti csendben is ott leszek,
Akár hiszed,
Akár nem hiszed.
Azért vagy itt,
Hogy mindent láss,
Hogy értsd a szót,
Olvasd az írást,
Azért vagy itt,
Hogy mindent megtanulj,
Hogy az égbe szállj,
Nehogy a porba hullj.
Megíratlan könyv vagyok
Sok-sok fehér lappal,
Festhetsz rám tiszta képeket,
Nincsen más jel rajtam,
Csak a bőröm furcsa rajza,
A tenyerembe írott üzenet.
Ki fejti meg?
Ki fejti meg?
Azért vagy itt,
Hogy mindent láss,
Hogy értsd a szót,
Olvasd az írást,
Azért vagy itt,
Hogy mindent megtanulj,
Hogy az égbe szállj,
Nehogy a porba hullj.
Ilyenek voltunk
Ákos
Előtted nem titok,
Hogy nem voltunk angyalok.
És úgy mintha nem fájna semmi kín,
Táncoltunk az öröm romjain.
És néha éber reggeleken
Tudtuk, hogy vár ránk a szerelem.
Ilyenek voltunk, vadak és jók,
Bűnösök közt is ártatlanok.
Ilyenek voltunk, és marad egy jel,
Amit itt hagyunk, ha indulni kell.
Nem féltünk semmitől,
Bár száz tervünk összedőlt.
Mi mégis észrevétlenül
Tűrtük, hogy arcunkra ránc kerül,
De néha éber alkonyokon
Tudtuk, hogy vár ránk a nyugalom.
Ilyenek voltunk, vadak és jók,
Bűnösök közt is ártatlanok.
Ilyenek voltunk, és marad egy jel,
Amit itt hagyunk, ha indulni kell.
Ilyenek voltunk, emlékezz ránk,
Ilyenek voltunk, emlékezz, emlékezz ránk!
Ilyenek voltunk, vadak és jók,
Bűnösök közt is ártatlanok.
Ilyenek voltunk, és marad egy jel,
Amit itt hagyunk, ha indulni kell.
V -Moto-Rock
Miért?
Egyszer arra ébredünk, hogy van még igazi ünnepünk,
Egy hang sincs, csak cseng a csend,
S a csendben mindenki elmereng, hogy miért,
Miért van, és miért legyen álarc meztelen embereken,
Miért van, és mondd kit véd a póráz a kutyán, hisz védtelen,
Nem értik, miért érdekel, miért is kell, hogy elmondjam,
És miért van az, hogy szólni kell, s miért vállalom el?
Elég nagy súly van a lelkemen, mégis azt hiszem,
Ha tudnám, hogy miért, talán könnyebben elviselném.
Túl a reménytelen éveken, aki visszanéz,
Nem találja meg, amiért volt, amiért lett.
De egyszer ha ébredünk, lesz még igazi ünnepünk,
Én többé nem álmodom, ha a valóság besüt az ablakon,
És mondd, miért ne így legyen?
Miért ne legyen hát?
És mondd, miért ne így legyen?
Miért ne, legyen hát?
Elég nagy súly van a lelkemen, mégis azt hiszem,
Ha tudnám, hogy miért, talán könnyebben elviselném.
Túl a reménytelen éveken, aki visszanéz,
Nem találja meg, amiért volt, amiért lett.
Ne is keresd többé, hogy miért!
Ne is keresd többé, hogy miért!
Ne is keresd többé, hogy miért!
Miért, miért, miért?
JAZZ+AZ
Csepp a tengerben
Ki látta, Nap vagy Hold, egy réges-régi esten?
A jötted csöndes volt ezen az égitesten.
Mondd, ezután még mit remélhettél?
Útra kelhettél, mint millióan mások,
Bíztál, hogy más cél és más ok hív valahol,
Egy pont a távolból.
R. Csepp a tengerben,
Kit Földre ejt egy kósza csillag.
Csepp a tengerben,
Minden jól van már, hogy itt vagy.
Hiába lázadtál, ezerszer eltévedtél,
Hiába szárnyaltál, ezerszer visszaestél.
Múlt ezer év; mondd, mit reméltél még?
Hiába játszottál, te vagy a játék rabja,
Felkap a hullámok habja.
Még ezer év, míg partot érhetnél.
Csepp a tengerben,
Kit Földre ejt egy kósza csillag.
Csepp a tengerben,
Minden jól van már, hogy itt vagy.
Csepp a tengerben,
Kit Földre ejt egy kósza csillag.
Csepp a tengerben,
Minden úgy van jól, ha itt vagy.
Fák, virágok, fény
A fákon a harmat, a nyíló virág,
A távoli fények, ó, de sok hű jóbarát.
Ők annyiszor látták a könnyeimet,
Ha megkérded őket, elmondják neked.
Az arcomat a fénybe fordítom,
És a perceket én újra számolom,
Nincs már semmi baj,
Mert elmúltak a fáradt éjszakák.
Jöjj velem a fények útjain,
Veled éljem én a boldog napjaim!
Nekünk nyílik majd
Az út mentén a sok kis virág.
A völgyek, a rétek, a kék csillagok,
Most boldogan látják, hogy végre én más vagyok.
A szél messze fújta a könnyeimet,
Már mosolygok újra - köszönöm neked.
Postássy Júlia
Dal a szívről
A szívemet ha kivehetném,
A szekrényembe betehetném,
Átkötve sok színes szalaggal,
Lezárnám hétszeres lakattal.
Hogy több fájdalmat ne fakasszon,
Más lennék, mint a többi asszony.
Nem kéne tőle többé félni,
De jó lenne szív nélkül élni!
Szív nélkül járni és kacagni,
Mindig enyhén hűvös maradni,
Nem lenni lázas és hitetlen,
Se csókszomjas, és enyhítetlen.
Nem tudni, mi a könny, s a bánat,
Felvenni szép selyemruhámat,
Nem gyászolni és nem remélni,
De jó lenne szív nélkül élni!
S ha jönne ő, kezem keresve,
Megtörve, búsan, térdre esve,
Cudar bűnét is szánva-bánva,
Könnyét ontva selyemruhámra:
Én eltaszítnám, s csak nevetnék,
Ki itt e furcsa, furcsa vendég?
S a szekrény alján mély titokban
A szívem csöndben megszakadna.
Gyémánt és arany
Metró
Annyi minden van, mit úgy szeretnél,
Néha bánt, ha tudod, távol a cél,
Vagy épp a cél előtt tűnik úgy, most fogytán van erőd,
S te mégis tovább mész.
Lehet égbe nyúló csúcs, ami hív,
Néha oly magasra vágyik a szív,
Sűrű útvesztőkben élsz, de a csúcsra gondolsz,
Csapdáitól többé már nem félsz.
Mert te is fényre vágysz, mint minden, ami él,
Mikor célhoz élsz és boldog lehetnél,
Máris új tervre gondolsz, máris új útra indulsz,
És az életben épp ez a szép.
Oly sok ember merész álmokat sző,
De a siker árát sokallja ő.
És csak arra vár, hogy majd arra jár a Fortuna,
De kár ebben bízni, mert
A gyémánt és arany fénye szép,
De tiéd ez a fény akkor lehet csak,
Ha érte a mélybe lemész, érte mész.
Hát indulj és hozd fel onnan,
Fénye kárpótol majd minden nehéz percért.
Nem csak gyémánt és arany lehet szép,
Téged tán egész más után hajszol most a vágy,
Indulj hát, hidd el nem lesz nehéz az út amit végigjársz,
Ha gondolsz rá, hogy jön mit úgy vársz,
Érdemes volt, akkor rájössz, hogy érdemes volt,
Tudom, rájössz, érdemes volt
Harcolnod így.
Ha néha visszaűznek Téged...
Nézem a szádat, és nem érzek vágyat,
hogy csókokkal perzseljem én...
Itt vagy , és látlak, és mégsem kívánlak,
nem lehetsz már az enyém.
Nemrég még azt hittem meghalok érted,
most, itt vagy, és furcsa,
hogy semmit sem érzek.
Nézem a szádat, és nem érzek vágyat
hogy csókokkal perzseljem én....
Ha néha visszaűznek Téged,
hozzám a régi szép emlékek,
csak jöjj el, és sírd ki magad.
Ha rossz lesz hozzád majd a másik,
s a két szemed a könnyben ázik,
én csendben megvígasztallak.
És vigyázok arra, hogy
ne vedd majd észre
hogy köztünk már mindennek,
mindennek vége..
Csak nézlek, csak nézlek
és semmit sem érzek
én nem tudom mi van velem.
Hol van a régi, a földi s az égi
halálos nagy szerelem ?
Hiába sírod most vissza a múltat,
a csodás emlékek rég megfakultak.
Nézlek, csak nézlek
és semmit sem érzek
nem tudom mi van velem .
Ha néha visszaüznek Téged,
hozzám a régi szép emlékek,
csak jöjj el, és sírd ki magad....
Szállnak a darvak...
Szállnak a darvak, szállnak az égen,
Vége a nyárnak, vége az évnek.
Messze a vándorok V betűjében
Hívnálak vissza, nem lehet,
jaj, hová vittétek, fekete őszi fellegek ?
De szép is volt az a nyár
álmokat szőttünk csendesen.
És minden este hazavárt
az én szerelmesem.
A hadak útján elmentél,
szomorú az az út,
gyilkos háborúk !
Szállnak a darvak, vége a nyárnak
Tudom, hogy nem jössz már...
de mégis
várlak !
Az égben lebegők csarnoka
Omega
A múltat megtalálni, mondják, nem lehet.
Mit szólnál, ha megmutatnám azt a helyet?
Minden, miről azt hiszed, rég elveszett,
Minden, ami elszállt, ott lebeg.
Itt a dal, ami véget ért, a pénz, mely elgurult,
A délután, ami elszállt, itt van a múlt.
Két kezét újra nyújtja, nézd, kedvesed,
Megfordulsz, régi arcod rád nevet.
Kéklő messzi tájon áll egymaga,
Úgy hívják: az égben lebegők csarnoka.
Ha kéklő messzi tájat látsz,
Képzeld el oda!
Búcsúztató
Omega
Jöttem búcsút mondani
Jóbarát,
Szíved hallom eltörött,
Vége hát.
R. Kinn a fák virágban állnak,
Az élet megy tovább,
Nyárra már
Körötted zöldell,
Belőled hajt az ág.
Néha kérdik, hol maradsz.
Elmentél,
Pillád végleg nyugszik már,
Szemfedél.
R. Kinn a fák virágban állnak,
Az élet megy tovább,
Nyárra már
Körötted zöldell,
Belőled hajt az ág.
Pa-Dö-Dö
Álmodom
Álmodom, furcsát érthetetlent.
Álmodom, hogy mással játszod már a vágy örök játékát.
Rád hagyom a közös éjszakákat nem tudom,
Hidd el én sem értem már hova tűnt miért más a vágy.
Kis örömök foghatják kézen az ébredést,
Átkarolják a létezést,
Fölragyog a csókok íze kettőnk álmodó egén.
Változunk, átformáljuk egymást.
Lázadunk, semmiből nem tanulunk.
Megkapunk, de szikrázóbb lesz tőlünk a világ.
Búcsúzunk, bár nem feledjük egymást.
Indulunk úttalan utakon át.
A végtelen a szerelmek igaz gyöngysorából áll.
Rád hagyom a közös éjszakákat nem tudom,
Hidd el én sem értem már hova tűnt miért más a vágy.
Kis örömök foghatják kézen az ébredést,
Átkarolják a létezést,
Fölragyog a csókok íze kettőnk álmodó egén.
Változunk, átformáljuk egymást.
Lázadunk, semmiből nem tanulunk.
Megkapunk, de szikrázóbb lesz tőlünk a világ.
Búcsúzunk, bár nem feledjük egymást,
Indulunk úttalan utakon át,
A végtelen a szerelmek igaz gyöngysorából áll.
Álmodom, furcsát érthetetlent,
Álmodom, hűvös ágyam nem melegít.
Egyedül vagyok.
Én hálás szívvel köszönöm…..
Én hálás szívvel köszönöm a sorsnak,
hogy Téged adott nékem, senki mást.
És e dal szárnyán küldöm Néked én
e vallomást.
Köszönöm a szemed tiszta fényét,
mely mint a napfény úgy ragyog felém.
És a sok boldog órát,
melyről annyit álmodtam én.
Múlnak majd az évek
szinte látom….
A hajad ezüstös lesz mint a dér.
De két karom, nem enged el már,
mert Tiéd vagyok,
s Te az enyém !
Én hálás szívvel megköszönöm Néked,
hogy égő vágyam végre Rádtalált.
És, hogy eddig itt a Földön
Nem szerettem így senki mást!
Republic
Könnyek helyett
Aki egyszer idejött, aki a Földre költözött,
Menekül.
Aki volt már csodaszép, aki érezte a fényt,
Menekül.
Én nem hittem el, nem hittem el, de most már tudom.
Csak áldozat lehetsz, az élet kinevet
Hát feláldozom.
Amikor látod, hogy sírok és fáj nagyon,
Ne hidd el én nem akarom.
Ha mosolyt hozok
A könnyek helyett,
Így maradjak meg neked.
És jött egy üzenet, hogy minden elveszett.
Menekülj.
Egy végtelen sziget, csak ez maradt neked,
Egyedül.
Ez egy szék, ez egy ház,
Ebben ülhetsz tovább.
Ez egy asztal, az egy ágy,
Ahol várod az éjszakát.
Ha mosolyt hozok a könnyek helyett
Így maradjak meg Neked.
EDDA
Éjjel érkezem
Éjjel érkezem, száraz, kiégett aggyal,
De a testem gyönyörű, fáradt lázban ég.
Hozzád bújok tiszta égő, forró testtel,
Kérlek feküdj nyugodtan, csak én mozdulok,
Csak én mozdulok, csak én mozdulok.
Őstől örökölt a tűz, amivel átölellek,
Őstől örökölt a szenvedély, amivel követellek.
Vágyom, hogy érezd a szerelmemet,
Vágyom, hogy érezd, hogy szeretlek, hogy érezd.
Nekem nem kell más, csak téged akarlak.
Ha volt is más, feledem, csak téged akarlak.
Te nem érzed ezt a kínt, nem voltál féltékeny soha
Nincs benned semmi küszködés, ha egy másik ér előbb oda.
Ahol én voltam a szívedben, a lelkedben.
Látom a nappal, ahogy létezel,
Idegen szemek kívánnak, érintenek.
Éhes világ, és csak mosolyognának rajtam,
Fájdalmam üvölteném, de elrejtem, el kell rejtenem.
Ha akartam valaki lenni, csak érted volt,
Próbáltam mást keresni, csak bosszúból.
Mit akarsz tőlem? Csak nézlek, csak nézlek.
Vagy mondd meg, hogy tűnjek el, tűnjek el végleg!
Te nem érzed ezt a kínt, nem voltál féltékeny soha
Nincs benned semmi küszködés, ha egy másik ér előbb oda.
Hogyan mondjam el?
Varga Miklós
Hogyan mondjam el, hisz nincs arra szó,
Mitől szép a nyár, mitől a tó,
Hogy nézz a lányra, mit mondj, ha hív,
Milyen lesz az élet, ha szól a szív?
Hogyan mondjam el, ha boldogan vár,
Mosolyában vágyak új fénye jár,
Testében az élet szerelemtől ébred,
Anyaméhben ott az új világ.
R. Néha érzed, hogy nincsen holnapod,
Hiszen nem látsz csak borongós napot.
Régen nem vágysz a szóra, hiszen minden hazugság,
Mégis benned él egy gyönyörű új világ.
Hogyan mondjam el mitől lesz szép
Szemeid tükrén egyetlen kép.
Testedben az élet szerelmünktől ébred,
S felsikoltva szülsz egy új csodát.
R. Néha érzed, hogy nincsen holnapod,
Hiszen nem látsz csak borongós napot.
Régen nem vágysz a szóra, hiszen minden hazugság,
Mégis benned él egy gyönyörű új világ.
Észrevétlenül
(Szentirmai - Bradányi)
Észrevétlenül, mint az esti árnyak
Észrevétlenül, mint a lepkeszárnyak
Észrevétlenül, mint a hó a hegyeken
Észrevétlenül, mint a fű a réten
Észrevétlenül, mint a csend az éjben
Észrevétlenül eljött a szerelem
Van úgy, hogy pár ellopott perccel
Azt hisszük, hogy boldogok vagyunk
Van úgy, hogy felébredünk reggel
És rögtön tovább álmodunk
Észrevétlenül jött felém az arcod
Észrevétlenül ér így hullám partot
Észrevétlenül így találtam rád
Észrevétlenül, ahogy hozzám értél
Észrevétlenül életembe léptél
Észrevétlenül rögtön más lett a világ
Mit tegyek, hogy érezd...
Szűcs Judith
Mint egy árnyék állsz az ágy elôtt
Borzongás fut át egész testemen
Itt vagy, csókolsz és a tűz elönt
De nem vagy már enyém, érzem
Ha egy más élet vár.
Ahol fönt jársz a fényben
Ott hol minden a tiéd
Hogyha nem számít már
Amit mellettem érzel
Mondd ki bátran: nem elég
Álmok űznek, tested lázban ég,
Úgy símulsz hozzám riadt gyermekként
S engem nem kínzott így a vágy és a féltés
Senki másért soha még
Mondd, mit tegyek, hogy érezd
Hogy rég több vagy, mint az élet
Mondd, mit tegyek, hogy érezd
Ha kell, meghalnék teérted
Mért kínzol? Mért nem hagysz el?
Szemed mért kérlel még,
Hogyha búcsúznod kell?
Hűvös hajnal jön az éj után
Végtelenbe vész minden ölelés
Vár egy józan világ,
Ahol nem kell az érzés
Ahol minden célt elérsz.
Mért kínzol? Mért nem hagysz el?
Szemed mért kérlel még,
Hogyha búcsúznod kell?
Mondd, mit tegyek ....
Mindig és mindenben ott látlak én
A szívemhez nôttél, hogy a lelkemben élj.
Mondd mit tegyek, ha félek
Hogy így elveszítlek téged
Nézd így fut el az élet,
És én nélküled mit érek?
A kis herceg:
Szerző(k): Illés Lajos / Bródy János
Megtörtént, hogy Földre szállt
Egyszer egy aranyhajú kisfiú
Egy messzi, távoli csillagon volt az otthona
Sok mindent megfigyelt
Az úton, amíg a Földre eljutott
Egy elhagyott, szerelmes kis virág volt minden bánata
Úgy várok rád, kis herceg
Még várok rád, kis herceg
Oly boldogan élhetnénk
A róka szólt: jól figyelj
A lényeg az sohasem látható
És feleloséggel tartozol, ha számit rád egy hu barát
A kis herceg búcsúzott
És a kígyóval mindent megbeszélt
Visszavárta ot az elhagyott árva kis virág
Úgy várok rád, kis herceg
Még várok rád, kis herceg
Oly boldogan élhetnénk
Rejtelmek...
Szerző(k): Bródy János - József Attila
Rejtelmek, ha zengenek,
őrt állok, mint mesékbe'.
Bebujtattál engemet
talpig nehéz hűségbe
Szól a szellő, szól a víz,
elpirulsz, ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.
Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyűvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.
Nem szerethet mindenki
Presser Gábor
Lehetsz jó, és lehetsz jobb,
És a szíved lehet még nagyobb,
És a jó pontok nem férnek el a jegyzőkönyvben.
És lehetsz hős, ó, nagyon nagy,
És már mindened szétosztottad,
És a szobor már kész, és egy csapat zenész már húzza.
És az angyal a válladra száll,
És a másik a zongorán áll,
És a fénycsík is körbeért már, de még nem tudod, nem tudod,
Hogy hiába hüppög mindenki,
Hiába ujjong mindenki,
Hiába ordít mindenki,
Nem szerethet mindenki.
Most már szép, most már jó,
A csúcson vagy, jól látható,
Érzed, megtettél mindent, és a végére minden jó lesz.
Csoportkép, de a csoport szép,
Mennyi fény, s hogy ámul a nép!
S a jól ismert fényképész nagyot kacsint: ez jó lesz!
És a művésznő folyton beszél,
És a bajnok a válladhoz ér,
És már érted, hogy mi mennyit ér, csak még nem tudod, nem tudod,
Hogy hiába volt ott mindenki,
Hiába látta mindenki,
Hiába tapsolt mindenki,
Nem szerethet mindenki.
Hiába csápolt mindenki,
Hiába fújja mindenki,
Hiába mondja mindenki,
Nem szerethet mindenki.
Jól van, jól van,
Jól van, jól van,
Na jól van, jól van,
Jól van, jól van.
Néhány nap, hatvan levél,
És a szép asszony interjút kér,
Nála mindenki megszólal, s mindenki szép és pontos.
Mennél már, kicsi nehéz,
Az ott figyel, az ott meg néz,
De azért nem nagyon rossz, ezerszer jobb, mint rég volt.
És a fanfár is hallatszik már,
És az elnök is átadná már,
És a kórus úgy izgul, és vár,
csak még nem tudod, még mindig nem tudod,
Hogy hiába ordít mindenki,
Hiába ordított mindenki,
Hiába tapsolt mindenki,
Nem szerethet mindenki.
Félteni kell...
Félteni kell,
Néha a biztosat is félteni kell.
Hogy soha másé nem leszel,
Mondd még ezerszer el!
Élnie kell,
Ennek a szerelemnek égnie kell,
Közénk ne lépjen senki sem,
Amíg létezünk, mindig így legyen!
Hullócsillag fut az égen,
Minden elmegy, ami jön,
Végtelen csupán a vágyunk,
Ami volt, ami lesz, köszönöm.
És mégis félteni kell,
Hidd el, a biztosat is védeni kell,
Hogy soha másé nem leszel,
Mondd még ezerszer el!
Élnie kell,
Ennek a szerelemnek égnie kell,
Bárhogy legyen, csak ez ne múljon el!
Jó lenne messze űzni a kétségeket...
Mondd mitől vált oly széppé az élet veled?
Miért ragadom meg félőn a két kezedet?
Nincs, ami visszatartson, ha hozzád megyek,
Az élet vagy nékem, nélküled nincs miért élnem már.
Hol van már az a szertelen, szívtelen ember, ki mindent elér?
Hol van már, aki féktelen kedvvel csak játszott a szívvel,
Aki nem hitte volna, hogy bárkit elveszthet?
Jó volna messze űzni a kétséget,
Őrizni míg csak élek a lépteidet,
Érezni minden éjjel a lélegzeted,
Örökké együtt járni, esténként otthon várni rád.
Hol van már az a szertelen, szívtelen ember, ki mindent elér?
Hol van már, aki féktelen kedvvel csak játszott a szívvel,
Aki nem hitte volna, hogy bárkit elveszthet?
Jó volna messze űzni a kétséget,
Őrizni míg csak élek a lépteidet,
Érezni minden éjjel a lélegzeted,
Örökké együtt járni, esténként otthon várni rád.
Most arra vár, hogy a céltalan, hasztalan útnak már vége legyen,
Arra vár, hogyha reggel felébred már láthasson téged,
És ha bánt majd az élet, ő harcoljon érted!
Jó volna messze űzni a kétséget,
Őrizni míg csak élek a lépteidet,
Érezni minden éjjel a lélegzeted,
Örökké együtt járni, esténként otthon várni rád.
Sohase mondd...
Hernádi Judit
Sohase mondd, hogy túlvagy már mindenen.
Sohase mondd, hogy tovább már nincs nekem.
Mindig van új és újabb, hát várd a csodát,
De sohase mondd, hogy nincs tovább.
Sohase mondd, hogy túlvagy már mindenen.
Nem jöhet új az életben hirtelen.
Sohase mondd, hogy vége, hogy nem érdekel,
A mindenen túl a minden jön el.
Sohase mondd, hogy vége,
Csak azt mondd, hogy ennyi megérte.
S ha megérte, jöhet egy pont,
Mit mondanod kell, ó, mondd!
Sohase mondd, hogy túlvagy már mindenen.
Sohase mondd, hogy tovább már nincs nekem.
Mindig van új és újabb, hát várd a csodát,
De sohase mondd, hogy nincs tovább.
Csavard fel a szőnyeget ...
( Hungária )
Csavard fel a szőnyeget még ma éjjel,
Csavard fel a szőnyeget.
A bútorokat gyorsan told szerte széjjel
Ne félj baj nem lehet.
Oltsd el a lámpát, nyisd fel a zongorát,
A zene szóljon szálljon az éjen át.
Tüntesd el a rendet, megtörjük a csendet.
Csavard fel a szőnyeget.
Alszik már a város a lámpák égnek,
Csend van az utcán lenn.
A fékcsikorgás megszűnt a villamos se csenget
S az éj furcsa hangokat rejt.
Egy lakó ordít: "csendet, mert a hideg ráz!"
A zajtól visszhangzik már a lépcsőház.
Nem törődünk vele, nem szólnak ma bele.
Csavard fel a szőnyeget.
Oly régen várom e percet már.
Ma este végre minden a fején áll.
Egész éjjel miénk a lakás,
Csak holnap lesz a nagytakarítás.
Gyerünk, gyerünk táncolnék veled.
Oly régen várom e percet már...
Csavard fel a szőnyeget...
Jelszó: LOVE
Bergendy
Ha elment messze a kedvesed
És elrontotta a kedvedet,
Mondd: love, love ,love!
Ha egyszer mégis visszajött
S a szerelem újra rád köszönt,
Mondd: love, love ,love!
Hogy eltompuljon a fájdalom
S hogy mosoly fakadjon az arcokon,
Mondd: love, love ,love!
||: Kutathatod a gyermeket,
A legszebb szó úgyis csak ez lehet,
Míg könnyeket hozott a gyülölet,
A szerelem sok kisgyermeket.
Tőle kaptuk az életet,
Így nélküle élni nem lehet,
Hogy elüzzük végre az éjszakát,
Mondjuk gyütt a szeretet jelszavát.
Hogy ne bántsanak az emberek
S kezet nyújtsanak ököl helyett,
Mondd: love, love ,love!
Hogy virág teremjen vér helyett
S ne szóljanak a fegyverek,
Mondd: love, love ,love! :||
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
