EGYSZER VÉGET ÉR
(Máté P.)
Egyszer véget ér a lázas ifjúság
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák
Egyszer véget ér az álom, egyszer véget ér a nyár
Ami elmúlt, soha nem jön vissza már
Egyszer véget ér a lázas ifjúság
Egyszer nélkülünk megy a vonat tovább
És az állomáson állunk, ahol integetni kell
De a búcsúra csak pár ember figyel
Egyszer véget ér a lázas ifjúság
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák
Sajnos véget ér az álom, sajnos véget ér a nyár
De a szívünk addig új csodára vár
¦: Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk
Talán abban van az utolsó remény
Létünk ingoványra épül, mely a sötét mélybe húz
De ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény
Egyszer véget érnek múló napjaink
Egyszer elbúcsúznak túlzó vágyaink
Tudjuk azt, hogy egyszer végleg, sajnos végleg elmegyünk
De még addig mindent újra kezdhetünk
La-la-la... :¦
Omega:
Hajnali óceán
Itt vagyunk egymagunk,
Az éjszakában hosszú még az út.
Gyengülnek lépteink,
Vállainkon túl nehéz a múlt.
Földereng a pusztaságon túl az óceán,
A víz szagát hozza már a szél,
És égi jelt kapunk,
Hogy a zarándoklatunk véget ér.
Nézd a hajnali óceánt,
Hulljon gyűrt ruhánk,
S térdeljünk a fényben!
Nézd! Rongyos szárnyaink,
Csorbult karmaink,
Tűnnek már az éjben.
Nézd! A hajnali óceán
Lemossa porruhánk,
S tisztulunk a szélben.
Nézz a Nappal szembe, nézz!
A fényben az égig érsz,
S megpihensz talán
Az ezüst óceán hajnalán.
Emlékezz, volt idő,
Mikor értettük a farkasok szavát.
Emlékezz, volt idő,
Mikor együtt követtük szörnyek lábnyomát.
És emlékezz egy éjszakára, éjszaka jött megint,
És azt hittük, az ég mindig sötét,
Ezért bánt, hogy itt vagyunk,
Mert a zarándoklatunk véget ért.
Nézd a hajnali óceánt,
Hulljon gyűrt ruhánk,
S térdeljünk a fényben!
Nézd! Rongyos szárnyaink,
Csorbult karmaink,
Tűnnek már az éjben.
Nézd! A hajnali óceán
Lemossa porruhánk,
S tisztulunk a szélben.
Nézz a Nappal szembe, nézz!
A fényben az égig érsz,
S megpihensz talán
Az ezüst óceán hajnalán.
Kosztolányi Dezső:
Akarsz-e játszani?
A játszótársam mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e egyedül a sötétbe menni,
gyerekszivvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vizből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e teljes, tiszta szivvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő szegény betegember.
Ki fütyörész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kigyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
szinlelni sirást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni-élni mindörökké,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
Bon-Bon:
Hajnali átutazó
Éjjel még a csend is más,
Fent az ég, mint egy mélyvizű éjszínű tó.
Éjjel kell, hogy álmot láss,
Mert a szerelem hajnali átutazó.
Fogd a kezem ne félj!
Gyere velem miénk ez az éj
Amíg a tűz csak értünk ég,
Amíg a csend is nekünk szól,
Amíg a kéz megérint még,
Amíg a vágy elvarázsol,
Ameddig te vagy az ő,
Örök a múló idő.
Hűvös kint a hajnal még,
Lassan szökik a tél, de mi itt maradunk.
Nézz rám, szemed tengerszép!
Benne ragyog az ég, s mi is benne vagyunk.
Fogd a kezem ne félj!
Gyere velem miénk ez az éj
Amíg a tűz csak értünk ég,
Amíg a csend is nekünk szól,
Amíg a kéz megérint még,
Amíg a vágy elvarázsol,
Ameddig te vagy az ő,
Örök a múló idő.
Reggel majd elmész, de az este újra nekünk jár,
Ez a sziget a tied, téged vár,
Ahol mienk a világ, gyere köss ki hát,
Amíg nem sodor a tenger tovább!
Amíg a tűz csak értünk ég,
Amíg a csend is nekünk szól,
Amíg a kéz megérint még,
Amíg a vágy elvarázsol.
MÚLNAK A GYERMEKÉVEK
(Ihász G.)
Már hosszú évek óta azt mondják nekem
Olyan vagyok, mint egy kisgyerek
Belátom, így igaz, én nem lettem komoly
Úgy mint más emberek
Bolondosnak tűnő, furcsa dolgaim
Rossz szemmel nézik oly sokan
De tudom, a szívük mélyén ők is szeretnék
És megtennék boldogan
Bár mondják múlnak a gyermekévek, nincs visszaút
Új mesék nem várnak reánk
Van mégis csillagfényű álomvilág
De azt gyermekünk álmodja tovább
Változnak napjaink, mert minden változó
Nem marad ugyanaz senki sem
Lehet, hogy kivétel csak én vagyok talán
Mégis így jó nekem
¦: Bár mondják múlnak a gyermekévek... :¦
Mozgó világ
Omega
Mit jelent, ha áll a folyó?
Mit jelent, ha sima a tó?
Mit jelent, ha áll a szél?
Azt, hogy már nem él!
Mint a mozdulat, ha félbe marad,
Mint az út, amelynek vége szakad,
Mint a vízesés, mely megfagyott,
Ha nem megyek, nem vagy ott.
Lennék fű, mely újra kinő,
Lennék lélegzetnek friss levegő,
Lennék szó, mely szól neked,
lennék kéz, mely vezet!
Volnék tánc, mely körbe forog,
Mitől a Föld szíve dobog,
Én lennék egy szívben a vér,
Mely soha nem áll, de visszatér.
Hétköznapi balladák
Bergendy
Hétközbapi balladák,
Semmiségek, nagy csodák,
Utolsó nap, első vallomás.
Hétköznapi balladák,
Hazugságok, kis hibák,
Elválás és nagy találkozás.
R. Virágszirmot kergető tavaszi szél,
Elhagyottak szárnyain szabadon él,
Nyugtalanság árnyait elüző nap,
Oly sokféle életet hordoznak.
Hétköznapi balladák,
Ellenségek, cimborák,
Álmodás és újra ébredés.
Hétköznapi balladák,
Megértések, nagy viták,
Csalódás és megemlékezés.
R. Virágszirmot kergető tavaszi szél,
Elhagyottak szárnyain szabadon él,
Nyugtalanság árnyait elüző nap,
Hétköznapi balladák íródnak.
Illés:
Keresem a szót
Én még nem tudom, hogy fogjak hozzá,
Én még nem tudom, hogy kezdjem el,
Keresem a szót, keresem a hangot.
Tudom, elmondva másképp hat minden.
Félek, nem értesz engem majd meg,
Keresem a szót, keresem a hangot.
Nézd, én már lassanként nem hiszek senkinek,
Mégis mindinkább érzem, hogy szükségem van nagyon rád,
Rád, rád, rád, nagyon rád, rád, rád.
Hidd el nekem!
Én már nem tudom, mi az, mit érzek,
Én már mindenben kételkedem.
Keresem a szót, keresem a hangot.
Így hát légy kicsit megértő, kérlek,
Néha őszintén segíts nekem!
Keresem a szót, keresem a hangot.
Nézd, én már lassanként nem hiszek senkinek,
Mégis megkérlek, ne menj el, ne hagyj el, egy kicsit várj,
Várj, várj, egy kicsit várj, várj, várj,
Türelmesen!
Én még nem tudom, hogy fogjak hozzá,
Én még nem tudom, hogy kezdjem el,
Keresem a szót, keresem a hangot.
MAMA
(Emberek)
Mit is mondhatnék még, hiszen mindent tudsz rég
Ami titkom csak volt, már régen tiéd
Az első szavamat, azt is csak te hallottad
Csak a tiéd
Te vagy minden játék, te vagy minden, ami szép
Ha bántanak még, csak te vagy, aki véd
És neked fáj a szó, mikor rólam szól, s nem jó,
Nem szép
Hűtlenek vagyunk, végül mind elindulunk
Száz mosolyt kapunk, de csak könnyeket hagyunk
Hisz gyermekek vagyunk, s már sosem változunk
Ne sírj!
Mama, indulnom kell, tudod, vár egy másik hely
Tudom, érted ezt - ugyanígy volt veletek
Mama, indulnom kell, csak fáj, hogy könnyezel
Ugye érzed azt, hogy a szívemben maradsz
Mama, indulnom kell, tudod, vár egy másik hely
Mit is mondhatnék, itt a szó már nem elég
Mama, indulnom kell, ide nem kísérhetsz el
Ott már várnak rég
Ne sírj, kérlek, ne sírj!
Mama, emlékszem jól, mert megtanítottál
A szeretet nem szól, az néma csendben jár
Én őrzöm a sok mesét, hidd el, továbbadom még
Ne félj!
Mama, búcsúznom kell, tudod, várnak már rég
Csak egy dalt játszom el, neked írtam, tiéd
Ígértem csillagot, de egyet sem adhatok
Messze az ég!
Hűtlenek vagyunk...
Mama, indulnom kell...
A hűtlen
Edda
Ment a hűtlen nehéz fejjel.
Visszamenne, de ő már nem kell,
Érzi hálátlan lett sorsa,
Keserű könnye arcát mossa.
Arra gondol, őt ki szerette,
Ha szerette, el miért engedte,
Vissza nem jön többé soha,
Bárcsak békén hagyták volna.
Ref.:
Minden hajnal övé marad,
Látja szállni a madarakat,
Hosszú-hosszú ideje vár,
Nem számolja a napokat már,
De amíg él, el nem felejti,
Hogy a múltat ki nem tépheti szívéből.
De amíg él el nem felejti,
Hogy a múltat ki nem tépheti szívéből.
Megállt egyszer s visszanézett,
Nézte-nézte a messzeséget.
Sárga lámpák jelzik útját,
Otthon hagyta minden múltját.
Ment a hűtlen nehéz fejjel,
Tudja jól, hogy ő már nem kell.
Ég veletek, mást nem mondott,
Szeme túlragyogott minden csillagot.
Egek felé kiáltottam
Edda
Soha nem láttam még, hol kel föl a nap,
Soha nem aludtam át, éjszakáimat.
Hínárszálak húztak le a mélybe,
Önmagam állítottam félre.
Zárt ajtókat nyitottam ki másnak,
Nem hívtak barátnak, és nem hívtak társnak,
A lenyugvó nap mindig máshol ért,
Ezer színével borult rám az éj.
Rám zuhant minden, minden, mi nem kellett másnak,
Rossz íze lett a sötét, a sötét éjszakáknak.
Ref.:
Életemben sok mindent megpróbáltam,
Külvárosok előttem, utánam.
Az egek felé kiáltottam,
Rosszat soha nem akartam.
Azért vannak a jóbarátok
Máté Péter
Az esőt felszárítani úgysem tudod,
A szelet megfordítani úgysem tudod.
Ujjaid közül a kor úgy száll, mint szürke por,
És a perc hordja el.
Azért vannak a jóbarátok,
Hogy a rég elvesztett álmot
Visszahozzák néked majd egy szép napon.
Azért vannak a jóbarátok,
Hogy az eltűnt boldogságot
Visszaidézzék egy fázós alkonyon.
Az álmot meg nem álmodni úgysem tudod,
Az érzést elhallgattatni úgysem tudod.
Ujjaid közt a kor úgy száll, mint szürke por,
És a perc hordja el.
Azért vannak a jóbarátok,
Hogy a rég elvesztett álmot
Visszahozzák néked majd egy szép napon.
Azért vannak a jóbarátok,
Hogy az eltűnt boldogságot
Visszaidézzék egy fázós alkonyon.
Jöjj kedvesem
(Tolcsvay László Bródy János)
Jöjj kedvesem, gyere mondd el mit érzel
Titkolni kár, hisz látom én.
Jöjj kedvesem, gyere mondd el mit érzel
Az élet nem lányregény.
Jöjj kedvesem, hiszen szép szemed könnyes
Úgy érzed, mást akartál.
Jöjj kedvesem, hiszen szép szemed könnyes
Úgy érzed, most csalódtál.
Ne legyél bánatos, én komolyan gondolom,
Hogy hozzám tartozol és én hozzád tartozom.
Meglátod rendbe jönnek majd a dolgaink,
Lesznek még szép napjaink.
Meglátod rendbe jönnek majd a dolgaink,
Lesznek még szép napjaink.
Jöjj kedvesem, gyere bújj ide mellém
Ölelj most úgy, ahogy rég.
Jöjj kedvesem, gyere bújj ide mellém,
Szeress most úgy, ahogy rég.
Ne legyél bánatos, én komolyan gondolom,
Hogy hozzám tartozol és én hozzád tartozom.
Meglátod rendbe jönnek majd a dolgaink,
Lesznek még szép napjaink.
Meglátod rendbe jönnek majd a dolgaink,
Lesznek még szép napjaink.
A gondolat
Szerző(k): Tolcsvay László / Bródy János
Ki széllel szemben jár
és napsütésre vár
az is én vagyok
az is én vagyok
Ki csillagokra néz
ha szíve oly nehéz
az is én vagyok
az is én vagyok
Nem értem, mért mondom el
Tudom, úgysem érdekel
Kit földre húz az ág
és ápol sok virág
az is én vagyok
az is én vagyok
A gondolat, a gondolat
az, ami végül összetart
A gondolat, a gondolat
az, ami bennem él
A gondolat, a gondolat
az, ami mégis megmarad
A gondolat, a gondolat
talán
Kit áramkör hevít
s egy dal elandalít
az is én vagyok
az is én vagyok
Ki önmagára lel
ha mindent átölel
az is én vagyok
az is én vagyok
Mindig veled
Kaland az élet,
ezt mondták már nékem sokan,
Kaland az élet,
És mindennek nagy ára van.
Kaland az élet,
de végülis jót tett velem,
Kaland az élet,
de elküldött téged nekem.
Mindig veled, szívem boldog, mert álmot talált,
Mindig veled, minden reményem valóra vált,
Mindig veled, együtt élünk a szivárvány végén,
Varázslat volt, vagy egy mosoly csupán,
Oly szerelmes lettem én!
Kaland az élet, hogy kimondtam nem is tudom,
kalandor évek most megállnak félúton,
Szemedbe nézek és forog a világ velem,
Szép ez az élet, mert elhozott téged nekem.
Piramis:
Egyedül
Kérlek, ne szólj semmit, én már nem hiszek túl könnyen,
Túl sok félelem van már mélyen a szívemben,
Túl sok egyedüllét mérgezett már engem.
Még sosem értett meg, akiben én hittem,
És végül mindig egyedül maradtam,
Ma sem értem meg, hogy miért.
Éltem másként, ha volt rá esély,
De ez sem volt még elég.
Piramis:
Létezem
Létezem, vagyok, mint mások, másoknak én is csak más.
Az idő, a kezet és a végzés nekem se több, csak egy villanás.
Puszta anyag voltam a parttalan tömegben,
Pillantásod éles kése metszett ki engem.
Megszültél és te formáltál engem változónak,
Hogy mindig másnak láss.
És miközben szerelmeddel világra képzeltél,
Vajúdásom végigfájva te is megszülettél.
És én még folytatódni vágyom, véremmel kapaszkodom beléd,
Engedj végre hazatalálnom, sehol sem voltam otthon még.
Vagyunk a hatalmas világon, nyomunk sem marad egy napon.
Jöttem, hogy rád adjam szerelmem, hideg van, ne fázz oly nagyon.
Mert én még folytatódni vágyom, véremmel kapaszkodom beléd.
Engedj végre hazatalálnom, sehol sem voltam otthon még.
Erősen elképzeltél engem, s valóra váltam egy napon.
Jöttem, hogy rád adjam szerelmem, hideg van, ne fázz oly nagyon.
Bródy János:
A szó veszélyes fegyver
A szót kimondják
ki tudja, ki hogyan érti
A szót leirják
ki tudja, ki mire gondol
A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen
A szót hallgatják
Ki tudja, ki hogyan érti
A szót olvassák
ki tudja, ki mire gondol
A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen
A szó elrepül
ki tudja, kit hogyan talál
A szó messze száll
ki tudja, hol áll meg végül
A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen
Omega:
Addig élj
Annyi mindent megálmodtál,
Ködös már a szemed,
Mégis mindent újraálmodsz,
Még szebben, nézd az utat!
Keresd az álmaidat,
Addig menj, amíg menni tudsz,
Addig élj, amíg élni tudsz!
Hosszú úton haladsz egyre,
Csapzott már a hajad,
Elfáradsz, de újrakezded,
Minden nap, nézd az utat!
Keresd az álmaidat,
Addig menj, amíg menni tudsz,
Addig élj, amíg élni tudsz!
Ha megismered majd a pénzt,
És meglátod a nyomort,
Mondd el nekünk azt, hogy milyen
Érzés volt! Nézd az utat!
Keresd az álmaidat,
Addig menj, amíg menni tudsz,
Addig élj, amíg élni tudsz!
Ismeretlen költő:
Mindig csak adni
A jó öreg kút csendesen ontja vizét
így telik minden napja.
Áldott élet ez, fontolgatom:
csak adni, adni minden napon.
Ilyen kúttá kellene lennem.
Csak adni teljes életemben.
Mindig csak adni?
Ez terhet is jelenthet!
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Belenézek, tükre rám ragyog,
de hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak továbbadom,
Vidáman, csendben és szabadon.
Hadd éljek ilyen kút-életet,
Osszak áldást és sok-sok szeretetet!
Nem az enyém, Krisztustól kapom,
Egyszerűen csak továbbadom.
APÁM HITTE
(Zorán)
Apám hitte az otthon melegét,
Apám hitte az ünnep örömét,
Apám hitte az apja örökét,
S úgy hiszem, ez így volt szép.
Apám hitte az első éjszakát,
Apám hitte a gyűrű aranyát,
Apám hitte a szavak igazát,
S úgy hiszem, ez így volt szép.
Apám hitte a hőstetteket
Apám hitte a bölcsességeket
Apám hitte a szép verseket
S úgy hiszem, ez így volt szép.
Apám elhitte a hírmondó szavát,
Apám elhitte Chaplin bánatát,
Apám elhitte a folyók irányát,
S azt hiszem, ez így van jól.
És én hiszek egy-két szép dologban,
Hiszek a dalban, a dalban, a dalban.
És én hiszek a város zajában,
És én hiszek benne, s magamban.
És én hiszek a mikrobarázdában,
És én hiszek a táguló világban.
És én hiszek a lézersugárban,
És én hiszek az ezredfordulóban.
És én hiszek a kvadrofóniában,
És én hiszek a fegyver halálában.
És én hiszek a folyóban, s a hídban.
És én hiszek, hiszek, hiszek apámban.
Rózsafák
Presser Gábor - S. Nagy István
Rózsafák a szürke vén tanyán,
Messzi táj, hol egykor élt anyám,
Annyiszor, de annyiszor mesélt.
Rózsafák, ti mindent láttatok,
Senki tán, de boldog voltam ott,
És a sors most irigy rám ezért.
Istenem, ó be kár
Az, hogy úgy elszállt a nyár!
Rózsafák, most megvan mindenem,
Jól vagyok, és nincs nagy baj velem,
Élek úgy, mint élnek még sokan.
Rózsafák, ó miért nem vagytok itt?
Semmi más, csak ülnék még kicsit.
Jól tudom, az életem rohan.
Rózsafák, most megvan mindenem,
Jól vagyok, és nincs nagy baj velem,
Élek úgy, mint élnek még sokan.
Az égben lebegők csarnoka ...
(Molnár György, Kóbor János Ä Sülyi Péter)
A múltat megtalálni, mondják, nem lehet.
Mit szólnál, ha megmutatnám azt a helyet?
Minden, miről azt hiszed, rég elveszett,
Minden, ami elszállt, ott lebeg.
Itt a dal, ami véget ért, a pénz, mely elgurult,
A délután, ami elszállt, itt van a múlt.
Két kezét újra nyújtja, nézd, kedvesed,
Megfordulsz, régi arcod rád nevet.
Kéklő messzi tájon áll egymaga,
úgy hívják: az égben lebegők csarnoka.
Ha kéklő messzi tájat látsz,
Képzeld el oda!
GYÖNGYHAJÚ LÁNY
Egyszer a nap
Úgy elfáradt
Elaludt mély
Zöld tó ölén
Az embereknek
Fájt a sötét
Ô megsajnált
Eljött közénk
Igen, jött egy gyöngyhajú lány
Álmodtam, vagy igaz talán
Így lett a föld, az ég
Zöld meg kék, mint rég
Igen, jött egy gyöngyhajú lány
Álmodtam, vagy igaz talán
A hajnal kelt
Ô hazament
Kék hegy mögé
Virág közé
Kis kék elefánt
Mesét mesélt
Szép gyöngyhaján
Alszik a fény
Igen, él egy gyöngyhajú lány
Álmodtam, vagy igaz talán
Gyöngyhaj azóta ég
Mély tengerbe ér
Igen, él egy gyöngyhajú lány
Álmodtam, vagy igaz talán
Igen, él egy gyöngyhajú lány
Álmodtam, vagy igaz talán
Gyöngyhaj azóta ég
Mély tengerbe ér
Igen, él egy gyöngyhajú lány
Álmodtam, vagy igaz talán
Mikor nagyon
Egyedül vagy
Lehull hozzád
Egy kis csillag
Hófehér gyöngyök
Vezessenek
Mint jó vándort
Fehér kövek
Igen, ébredj, gyöngyhajú lány
Álmodtam, vagy igaz talán
Ránk vár gyöngye mögött
Ég és föld között
Igen, ébredj, gyöngyhajú lány
Álmodtam, vagy igaz talán
Ránk vár gyöngye mögött
Ég és föld között
TÍZEZER LÉPÉS
Tízezer lépés kéne csak
Tízezer boldogtalannak
Tízezer elfelejtett csók
Tízezerszer elszakított
Tízezer titkos, néma vád
Tízezer év nincs, hogy tisztázd
Tízezer szavad közénk állt
Tízezer vad országhatár
Tízezer lépés olyan sok
Tízezer lépésre vagyok
Tízezer lépésre ott vagy
Tízezer lépés kéne csak
1958-AS BOOGIE-WOOGIE KLUBBAN...
A boogie-woogie-klubban
Kilencszázötvennyolcban volna jó
Millióan voltunk
Kik élve bejutottunk
A boogie-woogie-klubban
Kilencszázötvennyolcban volna jó
A csuda hely várt
Sok óra fejen állt
S a zene már szállt
Igen, igen, igen, ott volna jó.
A boogie-woogie-klubban
Kilencszázötvennyolcban volna jó
A kedvem ott más
Van ismerôs száz
S egy oly vidám ház
Igen, igen, igen, ott volna jó.
A boogie-woogie-klubban
Kilencszázötvennyolcban volna jó
A boogie-woogie-klubban
Ha bár és kártyaklub van
A szűk kis kapu alatt
A tábla még leszakadt
Barátaim ???
A boogie-woogie-klubban volna jó
Bródy János:
A szavak
A szavak furcsak teremtmények, ezt jól tudja minden gyerek.
Kicsúsznak a szájunkon, és fegyelmezetlenek.
Hiába bízunk rájuk nagyon fontos üzenetet,
Elrejtik az igazságot, és mást jelentenek.
Csak nézz rám, egy szót se szólj, én így is megértelek.
Ha van valami, ami nem hazudik, az leginkább a szemed.
A szavak néha szövetkeznek, hogy félrevezessenek,
Szépen hangzó mondatokban vonulnak ellened.
Félve, kimondott félszavakból van, aki ért, és van, aki nem,
De elmondani nagyon nehéz, mit nem ért meg senki sem.
Csak nézz rám, egy szót se szólj, én így is megértelek.
Ha van valami, ami nem hazudik, az leginkább a szemed.
A gondolat, míg önmagába zárul, sajnos nincs jelen,
Szavak nélkül nem működik a mindenható értelem.
De a kimondott szavak sorsa néha furcsán alakul,
A lényeg sokszor bennük marad kimondhatatlanul.
Csak nézz rám, egy szót se szólj, én így is megértelek.
Ha van valami, ami nem hazudik, az leginkább a szemed.
Mondd, hogy nem haragszol rám
Tudod, annyi minden történt akkor éppen
És én nem tudtam már hinni senkinek
És te megpróbáltál segíteni rajtam
Sajnálom most már, hogy megsértettelek
Hidd el, hogy bánom már, őszintén bánom már
hogy hirtelen elküldtelek
És most már kérem én, őszintén kérem én
hogy egyszer majd bocsásd ezt meg
És mondd, ó, mondd, hogy nem haragszol rám
hogy nem haragszol rám
hogy nem haragszol rám
Tudod, fáradt voltam, csalódott meg minden
Egész egyszerűen nem értettelek
Olyan átkozottul tiszta tudtál lenni
Sajnálom most már, hogy megsértettelek
Hidd el, hogy bánom már, őszintén bánom már
hogy hirtelen elküldtelek
És most már kérem én, őszintén kérem én
hogy egyszer majd bocsásd ezt meg
És mondd, ó, mondd, hogy nem haragszol rám
hogy nem haragszol rám
Ma lesz a holnap tegnapja...
(Demjén)
Tudom, jóból is árt a sok
Bármit is teszel
Akár túl sokat iszol
Vagy túl sokat eszel.
De ha kedved elhagyott
Minek szidnád a tegnapot?
Inkább csinálj magadnak jó előre
Még egy szép napot.
Ha a ma lesz a holnap tegnapja
Tedd a bús emléket az ablakba
Nehogy szomorúan gondolj a tegnapra
Tölts még egy kortyot a poharadba!
Ha a fejed fölött a ház
Összedűlhet holnapig
Legjobb, hogyha csendben, gyorsan
Eltűnsz hajnalig.
Ma gyerek vagy még talán
De felnőtt leszel hamar
Hát játszadozz, csak vígan
Amíg senki nem zavar.
Ha a ma lesz a holnap tegnapja...
Bródy János:
Ne várd a májust
Készülj a hosszú télre, kedvesem,
Mert hosszú lesz a tél, én azt hiszem.
A szíved melegét tedd el nekem,
Én majd a szemed fényét őrizem.
Szedd össze mindazt, ami megmaradt,
Csak lassan égesd el a vágyakat.
Csavard a lángot lejjebb, kedvesem,
A tűzre szükség lesz még, úgy hiszem.
Ne várd a májust, hiszen közelít a tél,
Ne várd a májust, kedvesem!
Öltözz fel jól, ha az utcára kilépsz,
S ha fázol, bújj az ágyba velem!
Ne várd a májust, hiszen közelít a tél,
Ne várd a májust, kedvesem!
Öltözz fel jól, ha az utcára kilépsz,
S ha fázol, bújj az ágyba velem!
Szelíd legyél, derűs és hallgatag,
És bölcs mosollyal tűrd, ha bántanak!
Legyél folyó, ha támad majd a tél,
Páncélod lesz kemény és hófehér.
Ne várd a májust, hiszen közelít a tél,
Ne várd a májust, kedvesem!
Öltözz fel jól, ha az utcára kilépsz,
S ha fázol, bújj az ágyba velem!
Ijesztő szelek fújnak, kedvesem,
Nem hoznak több tavaszt el fényesen.
Fejünkre hullanak a csillagok,
Rémülten ébrednek az álmodók.
Ne várd a májust, hiszen közelít a tél,
Ne várd a májust, kedvesem!
Öltözz fel jól, ha az utcára kilépsz,
S ha fázol, bújj az ágyba velem!
Készülj a hosszú télre, kedvesem,
Mert hosszú lesz a tél, én azt hiszem.
Félig eltöltöttem az életem...
Félig eltöltöttem az életem,
És az élet lassan eltölt engem,
De ha mindig marad kit szeretnem,
Megnyugszik egy csúf világ bennem,
Lassan elcsitul a félelem,
Így legyen!
Bárki mondhatja mit kell tennem,
Nem kérdi meg, van-e hozzá kedvem?
Én már annyi mindent elfeledtem,
Felejts el hát te is engem,
S maradj egyszerűen a kedvesem,
Így legyen!
Neked a fény, nekem a vér,
Neked a jobb, nekem a baj, úgyis elég,
Neked a föld, nekem a vér,
Neked csak láng, nekem a vég is
jobb lehet még,
Ha te is szeretnéd.
Könnyíts hát most a lelkeden,
És ha együtt éreznél velem,
Ölelj át jól a vállamon,
S elmúlik minden fájdalom,
Elcsitul majd a félelem,
Így legyen!
Szavak:
Csak megcsendülnek, és nagyon fájnak,
de őriznek minket, ránk vigyáznak,
mert olyanról tudnak, mihez kevés egyetlen élet.
Szikrázó titkokat takargatnak,
tudják az ember miről hallgat,
és miről énekelnek a hajnali fények.
Néha angyalok laknak bennünk
és szörnyek, amiket eltemettünk;
szavak, amiket nem mondunk ki.
És börtönnek tűnnek, vagy erős várnak,
koporsónak, vagy szülőágynak,
a szavak, amiket nem mondunk ki.
Mint eltűnt barátok kézfogása,
szerelmek elhalt suttogása,
nevek, kihult arcokról életlen képek.
Furcsa álmok a jövőt kutatják,
de tények az álmokat dobozba rakják,
varázsigékkel, miket beléd lehelt az élet.
Úgy hisszük istenek laknak felettünk,
csak tettek, amiket elfeledtünk,
és szavak, amiket nem mondtunk ki.
Mégis ítélnek felettünk, ránk mutatnak,
a földnek adnak, vagy vissza a napnak,
a szavak, amiket nem mondtunk ki.
Önfeledt hitek és szigorú számok,
bentrekedt szitkok, vallomások, mik
tombolnak bennünk, míg állunk szótlan a térben.
Vakító fények, a testetlen lényeg,
mint gyerekszájból a romlatlan lélek,
mi felénk árad, bátran fejtsük meg végre.
És vigyázzuk őket, mint gyertyalángot!
Ne fojtsuk el, bár nagyon fájók -
a szavak, miket nem mondtunk ki.
Jobb, ha vakmerő zászlónkra tűzzük,
vagy imáink csillogó gyöngyére fuzzük,
a szavakat, amiket nem mondtunk ki.
Most, hogy hallottad ezt, még ne szólj semmit,
Csak jegyezd meg, végül is rendet kell tenni
a szavak közt
(amiket nem mondtunk ki).
Mondd, hogy nem haragszol rám...
Tudod, annyi minden történt akkor éppen
És én nem tudtam már hinni senkinek
És te megpróbáltál segíteni rajtam
Sajnálom most már, hogy megsértettelek
Hidd el, hogy bánom már, őszintén bánom már
Hogy hirtelen elküldtelek
És most már kérem én, őszintén kérem én
Hogy egyszer majd bocsásd ezt meg
És mondd, ó, mondd, hogy nem haragszol rám
Hogy nem haragszol rám
Tudod, fáradt voltam, csalódott meg minden
Egész egyszerűen nem értettelek
Olyan átkozottul tiszta tudtál lenni
Sajnálom most már, hogy megsértettelek
Hidd el, hogy bánom már, őszintén bánom már
Hogy hirtelen elküldtelek
És most már kérem én, őszintén kérem én
Hogy egyszer majd bocsásd ezt meg
És mondd, ó, mondd, hogy nem haragszol rám
Hogy nem haragszol rám
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
