Kérdés önmagamhoz...
Hol az a lány, aki szalad a szíve után?
Hol az a lány? nem is létezett soha talán...
Hol az a lány? talán a reményei ravatalán...
Hol az a lány? mi ütött sebet az akaratán?
Hol az a lány? egy idegen arc, ami rám néz a szoba falán...
Hol az a lány, kinek napfény volt a mosolyán?
Látod, mennyire igazak az álmok,
Látod, lassan már magad sem találod...
Hol az a lány, aki ment csak a szíve után?
Hol az a lány, kinek napfény volt a mosolyán?
Hol az a lány, aki a tisztaság volt?
Hol az a lány, hol az a lány,
Aki a hazugságot nem ismerte még egyáltalán?
Ő voltam én, én lettem ő,
Kérdőre vonsz elmúlt idő
Kérdően néz egy kép felém,
El sem hiszem mi voltam én...
Hol az a lány, aki szalad a szíve után?
Hol az a lány? nem is létezett soha talán
Hol az a lány, aki a jót kereste csak igazán?
Hol az a lány, az, aki valamikor tiszta szívvel indult el
A megálmodott boldogság után?
SZERELEM........SZERELEM....
Add ide a kezed, megnézem a tenyered,
Benne van a jövőd, benne van a jelened
Latom én, becsaptak, elhagytak és megcsaltak
Magad vagy, árva vagy, nem is látszol boldognak....
Ámde majd egy éjszakán var reád egy tüzes cigánylány...
Szív, szív roma szív, őszinte és szenvedélyes
Forró csokra mindig éhes, nincs itt kegyelem
Szép is volt a cigányszerelem.
Add ide a kezed, megnézem a tenyered,
Meglátom a múltadat, megismerem szívedet
Ezekből olvasom, van meg benned irgalom...
Szerettél, őrült módon szenvedtél
Latom én, szerettél, de túléltél
Ámde majd egy éjszakán var rád egy tüzes cigánylány
Szív szív, roma szív, őszinte és szenvedélyes
Nincs itt kegyelem,
Sírig tart a cigányszerelem
Szép esténk lesz...
Szép esténk lesz, ha egyszer majd megöregszünk,
sose veszekszünk,
ülünk a kandallónál, fogjuk majd egymás kezét
a lámpa ég,
És akkor megköszönném azt a napot
amikor én megláttalak
és egy életem át
vártam terád, hálás vagyok.
Csendben éjfélt üt már a kakukkos óra
térj nyugovóra,
énvelem őszülj édes párom, csak álmodj tovább,
Jóéjszakát !
Aztán ébredj újra fiatalon, ahogyan megláttalak
és egy életen át az ifjúság
köztünk marad.
Még nem veszíthetek....
Mindent elfelejtek már, elfáradtam rég,
Lassan elmúlt a láng, úgy félek én.
Átvirrasztott éjszakák, száz el nem mondott szó.
Most már ez vagyok én, egy süllyedő hajó.
Még nem veszíthetek! Még nem! Én élni akarok.
Adj időt nekem! Ó, Ég! Szólj, hogy még várjon!
Add vissza nekem! Ő kell! Még látni akarom!
Még nem búcsúztam el, még nem! Úgy fáj, nagyon.
Érzem elborít a láz, sírni szeretnék,
Olyan rég várok rád, de nem jössz. Miért?
Mindent megpróbáltam már, hogy elfelejtselek,
Olyan forró a vágy, hogyan éljek nélküled?
Átvirrasztott éjszakák, száz el nem mondott szó,
Most már ez vagyok én, egy süllyedő hajó.
Egy nagy titkot őrzök a szívemben,
Egyedül nem tudok sírni sem.
Hogy valami történt, ezt tudnod kell,
És te vagy, ki játszol a szívemmel.
Te voltál minden, ami boldoggá tett engem.
Bocsáss meg mindent, és kezdjük újra el!
Bárhol, és bármikor mindig hozzám tartozol.
Maradj hát egy életen át, ne menj el, hogyha hív a világ!
Bárhol és bármikor, te már hozzám tartozol,
Veled szép volt minden éjszakám,
Hisz én nem szerettem így még senki mást.
Egy nagy titkot őrzök a szívemben,
Egyedül nem tudok sírni sem...
Keresem mindig az arcodat,
Álmomban hallom a hangodat...
Szemeddel látsz...
Ha majd rám találsz valahol és mellettem állsz,
Akkor nem érzed, hogy fáj a szív.
Mert szemeddel már látod, mi a szívedben élt,
S már nem kell, hogy visszanézz.
Ha majd elérlek valahol és mellettem állsz,
Akkor nem érzed, hogy fáj a szívem.
Tudom néha meg-megállsz, hogy visszanézz,
De én nem engedlek többé el.
Szemeddel látsz, szíveddel érzel,
Ha bármi fáj, csak nekem mondd el!
Szemeddel látsz, szíveddel érzel,
Valami fáj, csak nekem mondd el,
Csak nekem mondd el!
Ha majd elérlek valahol s csak engem vársz,
Akkor elhinnéd talán, amit érzek,
Mert szemeddel már látod, mi a szívemben él,
És nem kell, hogy visszanézz.
Hogyha rám találsz valahol és mellettem állsz,
Akkor nem érzed, hogy fáj a szív.
Mert a szemeddel már látod, mi a szívedben él,
S érzed, hogy érted vagyok én.
Dal az ártatlanságról...
Én már látom, a sok mesét elhitted
Mégis úgy kérlek, egyszer majd hallgass meg ...
Mikor útnak indulsz, minden még oly szép
Hidd el, másképp érzel, ha már véget ért.
Ha te járnál ott, ahol én jártam
Ha te járnál ott, ahol én jártam
Ha te látnád azt, amit én láttam
Ha te állnál ott, ahol én álltam
Nem lennél már ártatlan.
Nézd, én várok, hisz változol mindennap
Egyszer majd eljössz és azt mondod, megbántad
Mikor útnak indulsz, minden még oly szép
Hidd el, másképp érzel, hogyha már véget ért.
Ha te járnál ott, ahol én jártam
Ha te látnád azt, amit én láttam
Ha te állnál ott, ahol én álltam
Nem lennél már ártatlan.
Vigyázz rám...
Elaludni készül a nyár
ködök lusta fellege száll,
hűvösebb az éjszaka már,
vigyázz rám.
Ugye holnap útra kelünk,
zsebre vágjuk majd a kezünk
kicsit túl vidámak leszünk,
vigyázz rám
Ez az év is úgy tűnik el
kérdezem, de mégse felel
s hogy mi legyen majd dönteni kell
vigyázz rám.
Szemed most is annyira szép
szerelemmel nézel-e még.
nevetésed éppen elég
vigyázz rám.
Összekötve ott van a zsák,
benne mind a nyári ruhánk,
nem emlékszik senki se ránk
vigyázz rám.
Ez az év is úgy tűnik el
kérdezem, de mégse felel
aztán, majd ha dönteni kell
vigyázz rám.
Kell, hogy várj....
(Neoton- Csepregi Éva )
Szemedben könnyek, haragszol rám.
Hogy el kell mennem, nem az én hibám.
Kell hogy várj, várj is meg,
Ne félj, újra visszajövök.
De addig írj, gyakran írj,
Így szerezz egy kis örömet nekem.
Kiszáradt torkom és ég a szám,
Utolsó csókom, gondolj majd rám.
Kell hogy várj, várj is meg,
Ne félj, újra visszajövök.
De addig írj, gyakran írj,
Így szerezz egy kis örömet nekem.
Nevess, hisz így szeretlek,
Vidámnak és kedvesnek
Lássalak, ha nem leszel velem.
Nehéz most messze menni,
De könnyebb elviselni,
Ha rád majd így emlékezem.
Titokban sírhatsz egy kicsit még.
Na jól van most már, ennyi elég.
Kell hogy várj, várj is meg,
Ne félj, újra visszajövök.
De addig írj, gyakran írj,
Így szerezz egy kis örömet nekem.
HA itt lennél velem...
(Republic)
Én mennék veled, de nem akarod
Csak nézek utánad az ablakon.
Ahogy egy kisfiú, ha nem hiszi el
Hogy most már menni kell.
A mesének vége és álmodom.
Hogy virág nyílik a domboldalon
A felhők fölött ragyog a nap
Ha itt lennél velem.
Én letörölném a könnyeid
És elmondanám, hogy szép lehet
A holnap, hogyha elhiszed
Ha itt lennél velem.
Ha itt lennél velem
És fognád a két kezem
Én nem engedném el
Többé már sosem , kedvesem.
A mesének vége és álmodom
Hogy reggel újra felkel a nap
Igazat mond és megsimogat
Ha itt lennél velem.
Ha itt lennél velem
És fognád a két kezem
Én azt kérném megint
Hogy hazudj még nekem, kedvesem
A kör...
(Edda)
A kör közepén állok, körbevesznek jó barátok
Körbevesznek jó barátok és rosszak.
A kör közepén állok, így könnyen eltaláltok
Így könnyen eltaláltok, rosszak.
Ha egyszer odébbállok a kör közepéről majd hiányzok
Rám többé nem találtok, rosszak.
Bohóc vagyok, de bátor, pofonoktól ég az arcom
Pofonoktól piros az arcom, kaptam.
Nem adom fel tudjátok, láthatatlan lapos sumákok
Istenem, de sokan vagytok rosszak.
Hitványok az álmok, ha mindent eltakartok
Fekete függöny mögé zavartok, rosszak.
Könyöröghetek bárhogy, éles késsel rám vadásztok
Ha megtaláltok, kicsináltok, rosszak.
Ha egyszer odébbállok a kör közepéről majd hiányzok
Rám többé nem találtok, rosszak.
(Bojtorján)
Összetartozunk...
Egyszer megszülettünk, ezért majd egyszer meghalunk
Adj hálát érte, hogy még együtt vagyunk.
Mert volt már pár utunk és sok mindent tudunk
De legfőképpen azt, hogy összetartozunk.
Csak ahhoz kell most erő, hogy jó kedvünk legyen
Ígérem neked, ígérd meg nekem.
Hogy bármi lesz velünk, bármennyit tévedünk
Mindig megbocsáthatunk, mert egymásért vagyunk.
Egyszer megszülettünk, ezért majd egyszer meghalunk
Adj hálát érte, hogy most még itt vagyunk.
Mert volt már pár utunk és sok mindent tudunk
De legfőképpen azt, hogy összetartozunk.
Te is tudod jól, hogy gyengék, törékenyek vagyunk
A szándékunk lehet jó és mégis hibázhatunk.
Mert könnyű bántanunk egymást, vagy önmagunk
De nem hazudhatunk, mert egymásért vagyunk.
És ha jönnek rossz idők, elbúcsúzhatunk.
De ne hidd, hogy ettől már meg is változunk
Mert volt már pár utunk és sok mindent tudunk
És a legfőképpen azt, hogy összetartozunk.
Kimnowak
Gyémánt
Éj lettem, csend a hangom,
A napot akartam, s elégett minden.
Éj lettem, álom, árnyék,
Csak te ragyogsz még,
Gyönyörű kincsem.
Vak lettem, világtalan,
Tudom, hiába vezet kezed.
Vak lettem, szemem nem ébred,
Hagyd hát gyémánt, hogy elveszítselek!
Ékszer a lelked,
Gyermek, hova rejtselek?
Ékszer a lelked,
Félek, eltöröm fényedet.
Vad lettem, bujdosó,
Veszett vérem megmérgezett.
Vad lettem, szívem nem ébred,
Hagyd hát gyémánt, hogy elveszítselek!
Ékszer a lelked,
Gyermek, hova rejtselek?
Ékszer a lelked,
Félek, eltöröm fényedet.
Hova rejtselek el?
Gyémánt.
Ugye nem hiszed el?
Korál
Bárkit kísért ezen a csillagon,
Minden harang érted is szól,
Minden történetnek része vagy,
Legyen bármi, legyen bárhol,
Soha semmi nincs túl távol,
És körbezár, még ha nem is középen állsz.
Sose félj, hogy gyenge vagy egymagad,
Minden összeér az ég alatt.
És a körforgásnak része vagy,
Amit mérgezel, az mérgez,
Amit érzel, az téged érez,
Amit megérintesz, az kapcsol valahová.
Ugye nem hiszed el, hogy keveset érsz?
Nélküled másképpen volna ez az egész,
És ha jön az idő, amikor már nem leszel,
Veled is egy egész világ múlik el.
Soha ne kérdezd, hova tartozol!
Minden harang érted szól,
Minden dalban ott vagy már,
Ami él, az össze van kötve,
Minden élettel mindörökre,
Lehetsz sziget, de akkor is ölel az óceán.
Republik - Koncz Zsuzsa
Születni kell - Ég és föld között
Születni kell újra, meg újra,
Indulni kell a háborúba
és harcolni kell,
meghalni és szeretni még nem elég.
Születni kell minden nappal újra,
Álmodni azt ami nem válhat valóra,
és harcolni kell,
Meghalni és szeretni még nem elég
Ég és föld között repülj velem,
Vezess át az életen,
Napot fess a szürke holdra.
Ég és föld között repülj velem,
Vezess át az életen,
Vigyél át a túlsó partra igen.
csak körbe-körbe forog velem,
ami egyszer volt, s újra lesz,
Csak körbe-körbe, forog velem
Te álmodj tovább Kedvesem.
Itt élni kell születni mindig újra
Indulni kell a háborúba
és harcolni kell,
Meghalni és szeretni még nem elég.
Születni kell minden nappal újra
Álmodni azt ami nem válhat valóra
és harcolni kell,
Meghalni és szeretni még nem elég.
Ég és föld között repülj velem
Vezess át az életen
Napot fess a szürke holdra.
Ég és föld között repülj velem
Vezess át az életen
Vigyél át a túlsó partra igen,
csak körbe-körbe forog velem,
ami egyszer volt, s újra lesz
Csak körbe-körbe, forog velem
Te álmodj tovább Kedvesem.
Keresem a hajnali szélben
Vakító nap tüzében
Te vagy az a csillag az égen
Virágom el ne hervadj
Lehet, hogy megtalállak.....
Ég és föld között...
Republic
Holdeső, Napsugár
Holdeső Napsugár
Ki lesz majd, aki rám talál.
Ki jön majd Velem
A Holdesőn, a Napsugáron át
Velem, ki jön tovább,
Túl közel a fájdalom.
Ha nem vagy itt, ha nem tudom
Hogy rád vigyáz a szél
Amerre jársz, mindig elkísér
A szél, vigyáz nagyon
"Kedvesem jó utat"
Félni most nem szabad.
Rád vigyáz a szél
Amerre jársz, mindig elkísér
Csak nevess rám, és minden rendbe van.
Tudom.
Jöjj kedvesem...
Jöjj kedvesem,
gyere mondd el mit érzel,
titkolni kár hisz látom én.
Jöjj kedvesem,
gyere mondd el mit érzel
az élet nem lányregény.
Jöjj kedvesem,
hiszen szép szemed könnyes,
úgy érzed mást akartál.
Jöjj kedvesem,
hiszen szép szemed könnyes,
úgy érzed most csalódtál.
Ne legyél bánatos,
én komolyan gondolom,
hogy hozzám tartozol,
és én hozzád tartozom.
Meglátod rendbe jönnek majd a dolgaink
lesznek még szép napjaink.
Jöjj kedvesem, gyere bújj ide mellém,
szeress most úgy ahogy rég.
Jöjj kedvesem, gyere bújj ide mellém
ölelj most úgy ahogy rég
Lord
Vándor
Élete valahol véget ér,
a szíve már nem dobog.
Fekete föld mélyén
örökre megnyugodott.
Nem siratja senki őt,
nem könnyeznek a sírja előtt.
Csavargó volt, bolyongott,
magányosan kóborolt,
senkije se volt, semmije se volt,
csak az élete.
Vén szemét lehunyva élete megszakadt,
nem indul új útra, pihen a föld alatt.
Elmondom nektek az ő történetét, arról mesélek, hogyan élt.
Megszületett, kapott nevet, csak egyet nem, SZERETETET!
Szülei eldobták, nem törődtek vele, nem maradt semmije, csak az élete.
Magas falak, rácsok mögött, zsiványok, tolvajok között telt a
gyermekkora, ott volt az otthona... És mégis vidáman élt, szívébe zárta a
nagy reményt, hogy egyszer majd innen elmehet, várják erdők, völgyek, hegyek.
Szabad lesz, mint a madár, északtól délig, kelettől nyugatig minden földet bejár.
Az idő eljött, ő szabad lett,
útra kelhet a végtelenbe,
ezt álmodta, erre ébredt,
évek óta csak ezt remélte.
Amerre járt, megszerették,
és ha néha megkérdezték,
hogy honnan indult, s mi a célja,
ő vidáman csak ezt dalolta:
Nem félek, amíg élek,
várnak a messzeségek,
városok, országút pora!
Napfényben, zord télben,
minden nap, minden éjjel
vándorlok, nem állok meg soha!
Éhét, szomját elfeledte,
csak a világ érdekelte,
hosszú haját fújja a szél,
ereiben lüktet a vér.
Forró nyár jön hideg télre,
hosszú út áll már mögötte,
de nem néz hátra, megy előre
jókedvűen énekelve:
Nem félek, amíg élek,
várnak a messzeségek,
városok, országút pora!
Napfényben, zord télben,
minden nap, minden éjjel
vándorlok, nem állok meg soha!
Nem kell a csillogás,
nem kell a ragyogás,
nem kell a vakító pénz!
Nem kell sok hamis vágy,
nem kell a céltalan cél!
Nem félek, amíg élek,
várnak a messzeségek,
városok, országút pora!
Napfényben, zord télben,
minden nap, minden éjjel
vándorlok, nem állok meg soha!
Évek túl hamar szállnak el,
csavargó haja hófehér.
Szíve dobban még, szeme tűzben ég,
hívja már az örök pihenés.
Koncz Zsuzsa
Szavak
Csak megcsendülnek és nagyon fájnak,
de őriznek minket, ránk vigyáznak
mert olyanról tudnak, mihez kevés egyetlen élet.
Szikrázó titkokat takargatnak,
tudják az ember miről hallgat
és miről énekelnek a hajnali fények.
Néha angyalok laknak bennünk
és szörnyek, akiket eltemettünk;
a szavak, amiket nem mondtunk ki.
És börtönnek tűnnek vagy erős várnak
koporsónak vagy szülőágynak -
a szavak, amiket nem mondtunk ki.
Mint eltűnt barátok kézfogása,
szerelmek elhalt suttogása.
Nevek, kihűlt arcokról életlen képek.
Furcsa álmok a jövőt kutatják, de
tények az álmokat dobozba rakják,
varázsigékkel miket beléd lehelt az élet.
Úgy hisszük istenek laknak felettünk,
csak tettek, amiket elfeledtünk:
és szavak, amiket nem mondtunk ki.
Mégis ítélnek felettünk, ránk mutatnak
a földnek adnak, vagy vissza a napnak
a szavak amiket nem mondtunk ki.
Önfeledt hitek és szigorú számok.
Bent rekedt szitkok vallomások, mik
tombolnak bennünk míg állunk szótlan a térben.
Vakító fények, a testetlen lényeg,
mint gyerekszájból a romlatlan lélek, mi
felénk árad, bátran fejtsük meg végre.
És vigyázzuk őket, mint gyertyalángot!
Ne fojtsuk el bár nagyon fájók -
a szavak miket nem mondtunk ki.
Jobb ha vakmerőn zászlónkra tűzzük,
vagy imánk csillogó gyöngyére fűzzük
a szavakat, amiket nem mondtunk ki.
Most hogy hallottad ezt, még ne szólj semmit!
Csak jegyezd meg végül is rendet kell tenni a szavak közt
amiket nem mondtuk ki.
Miért hagytuk, hogy így legyen...
Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa
Azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra
Azt hiszed, hogy mindig mindent megbocsátunk
Azt hiszed, hogy megtagadjuk minden álmunk
Virágok közt veled lenni
tudom, szép volna, kedvesem.
Virág sincsen, te sem vagy már
miért hagytuk, hogy így legyen?
El ne hidd azt, bárki mondja, hogy ez jó így,
El ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít ,
El ne hidd, hogy megváltoztunk vezényszóra,
El ne hidd, hogy nyílik még a sárga rózsa.
Virágok közt veled lenni
tudom, szép volna, kedvesem.
Virág sincsen, te sem vagy már
nem ad választ ma senki sem.
,,Az öngyilkosok himnusza - így nevezték a harmincas évek végén a Szomorú vasárnap című dalt, mely az egész világot bejárta. Sikeréhez semmi sem fogható. A Föld szinte valamennyi országában játszották, kottái és lemezei több mint száz nyelven jelentek meg, meg izlandiul, kínaiul, szuahéliül és eszperantóul is"
Szomorú vasárnap...
(Jávor László )
Szomorú vasárnap száz fehér virággal,
Vártalak kedvesem templomi imával.
Álmokat kergető vasárnap délelőtt,
Bánatom hintaja nélküled visszajött.
Azóta szomorú mindig a vasárnap,
Szomorú vasárnap.
Utolsó vasárnap kedvesem gyere el
Pap is lesz, koporsó, ravatal, gyászlepel.
Akkor is virág vár, virág és - koporsó,
Virágos fák alatt utam az utolsó.
Nyitva lesz szemem hogy még egyszer lássalak,
Ne félj a szememtől holtan is áldalak...
Utolsó vasárnap.
Rejtély...
Kovács Erzsi
Rejtély...
Ez a szív egy nagy titok.
Talányos rejtély,
néha furcsán izgatott,
és fellobog.
De fáj is,
tudom ez, banális.
Mégis el kell mondanom,
mert nyugtalanít, nagyon.
Meg nem fejtett rejtély.
Hogyan történt, nem tudom.
Bilincsbe vertél, nincs
azóta éjjelem,
se nappalom.
De egyszer, te is érzed,
lángra gyúlva.
Mégis furcsa rejtély,
hogy szeretsz, nagyon.
KÉK VIRÁG
(Tolcsvay)
Soha semmire nincs időnk, olyan gyorsan jár a nap
Én is nagyon ritkán látom a barátaimat
Künn az utcán annyi ember, szinte alig férnek el
Egyszer találkoznunk kéne, hát holnap gyertek el!
Csak egy kék színű virág, ennyi a jelünk
Aki jön, mind barátunk és boldog lesz velünk
Csak egy kék színű virág, mit a kezedben hozol
Csak egy kék színű virág, s már hozzánk tartozol
A városszéli réten fényes nagy tüzet rakunk
Beszélgetünk örömszóval, vagy jókat hallgatunk
Dombok alatt szól az ének, fejünk felett az est leszáll
Mosolyunkat továbbviszi mind-mind, aki arra jár
Csak egy kék színű virág...
Nem érdekel hajszín és az emberek kora
Minekünk csak egy a fontos: a barátok szava
Nefelejcs vagy búzavirág minden földben megterem
Hozzátok a virágokat, de mindegyik kék legyen!
Csak egy kék színű virág...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
