Meseautóban...
Ma ragyog a világ, ma kacag aki lát,
ma minden az enyém, ami szép itt -e földön.
Ma mosolyog az ég, ma minden olyan szép,
A sorsnak e mesét köszönöm, köszönöm !
Csak álom ez talán, s a boldogság után
már holnap mostohán mered rám a valóság.
Nem ébredek fel még, könyörgöm ó nagy ég
hadd, álmodjam tovább ezt a szép nagy csodát !
Meseautóban, színezüst erdők során
repülünk a szívünk tavaszán.
Arany országút csillogó gyémántporán
repülünk a mesék kocsiján.
Fenn az égben az angyalok vigyáznak ránk,
és a sors fogja tán a volánt.
csupa boldogság vár, ezután rád és rám
A mesék meseszép kocsiján.
Molnár Ferenc "Caramel" :
Szállok a dallal
Gyermekként álmodtam és azt hittem úgy lesz,
hittem az életben és nem fájt a szívem,
tudtam, hogy én váltom meg majd a világot,
láttam a jövőmet és semmi sem bántott.
Lelkemben mindig ott volt valami dallam,
tudtam, hogy elmondhatok bármit egy dalban,
és hogyha szeretném elszállok innen,
ez a dal majd repít, a szárnyán visz engem.
De miért csak én repüljek, hogyha más is szállhat,
de miért ne adjak dalban szárnyat, az egész világnak.
Ez a dal most száll, és lehet, hogy téged megtalál,
így megismerhetsz engem, hogy mi az,
amire szívem vár, én is szállok e dallal,
magasan repülök most feléd,
neked adom e dalt és vele együtt a szívem is tiéd.
Csalódtam sokszor már és sokmindent bánok,
a mélyből én inkább a magasba vágyom,
hiába mondanád, hogy nem hiszel bennem,
én akkor is tudom majd, hogy mit kell tennem.
Addig amíg szól a dal, az én szívemben,
addig gondolatban szárnyalok a fellegekben.
Mindig várok rád, míg van elég erő a szívemben,
soha nem adom fel, ne is kérj, ezt nem teszem,
mindig harcolok érted, küzdeni fogok, míg bírja szívem,
nem adom fel, hiszen mindig küzdeni kell.
LAMBADA
Oliviera -: Bradányi Iván
Égő napsugár,
A tenger olyan végtelenül kék,
Tűz a napsugár,
Ilyen boldog sosem voltam még!
Szédít ez a tánc,
Erre húz, arra ránt,
Reng a föld, ahogy járja a láb!
Szédít ez a tánc,
Engedd szíveden át
Ezt a féktelen, vad muzsikát!
Zúgó pálmafák,
Lombjuk, mint egy sátor borul rám,
Lángol, ég a vágy
A trópusi nap bíbor alkonyán!
Szédít ez a tánc…
Égő napsugár,
Egy messzi sziklán megtörik a fény,
Tűz a napsugár,
Lázban égünk ketten, te meg én!
Szédít ez a tánc…
MARADJ MÉG
(Tu t'en vas)
Alain Barriére -: Bradányi Iván
Maradj még, engedd egy pillanatra
elhinnem, hogy szívünkben még nyár van.
Maradj még, engedd, hogy megtaláljam
önmagam a szemed mosolyában.
Maradj még, ne vidd el tőlem még az álmokat,
a vasárnapok fényét,
Maradj még, engedd, hogy maradjon az életemben
Még egy percnyi szépség.
Maradj még!
Ha elmész, mit reméljek én?
És kivel örüljek a mának?
Ha elmész, veled megy a nyár,
Nincs napsugár,
Nincs mire várjak.
Maradj még!
Ha elmész, rámborul az éj,
És vigasz nem jöhet semerről,
Ha elmész, véget ér a dal,
S úgy félek én - a csendtől.
Charles Aznavour:
She
Ő szívembe lopta halk szavát,
Ha látom kedves mosolyát.
Úgy érzem, táncol a világ,
S minden oly szép.
Ő egy újabb álom tükre tán,
A bánat borús hajnalán,
Amikor gondok törnek rám,
S köröttem minden oly sötét.
Ő jelenti mindazt, ami jó,
Miatta születik a szó.
Örökös boldogság,
Hogy itt van énvelem.
Ő a dal, mit suttognak a fák,
A csend, a meghitt éjszakák,
Számomra nincsen több mint a világ,
A mindenem.
Ő, ki mindig olyan boldog és vidám,
Nekem is ad majd jókedvet talán,
Hisz el nem hagyom én
Őt soha már.
Ő csak velem élvezi az életet,
Valóra válik majd a képzelet.
Bárhol is legyen,
Szívem rátalál.
Ő a fény a dombok oldalán,
Az élet legszebb titka tán.
Az erős, kézzel írott szó
A pont után.
Ő szívembe lopta mosolyát,
S én lesem, várom a szavát.
Nélküle üres a jövő,
Számomra nincs más, csak ő.
Illés:
Amikor én még kissrác voltam....
Tudom, rég elmúlt
Az, amikor még kissrác voltam,
Más volt az életem,
Én úgy emlékezem.
Virágzott a tér,
Amikor én még kissrác voltam,
Szűk utcák oldalán,
Bérházak udvarán.
Kicsit féltem én,
Amikor én még kissrác voltam,
Elvisznek engemet
Rossz arcú emberek.
Akkor még bámultam a felnőtteket,
Azt hittem, jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek....
Nekem nem volt szabad,
Amikor én még kissrác voltam,
Őszintén hazudni,
Könnyezve nevetni.
Akkor még bámultam a felnőtteket,
Azt hittem, jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek....
Ne add fel
Tudom, te is indultál
Tudom, te is álmodtál
Tudom, te is csalódtál
De a Föld forog tovább
Kijártad az iskolát
És érzed, hogy nincs tovább
Ne várj valami új csodát
De a Föld forog tovább
És meg nem áll
Ne add fel, ne add fel
Soha ne add fel a reményt
Hisz a holnap mindig egy új nap
S míg élünk, választhatunk
Hogy a holnap érkezik hozzánk el
Vagy nála találkozunk
Lejártad a lábadat
Kerested a jó utat
Tudod a határokat
De a Föld forog tovább
Megérted az éveket
Belátod a tényeket
Kevés, amit kérhetek
De a Föld forog tovább
És meg nem áll.
HOLDFÉNY SZERENÁD
(Moonlight Serenade)
Glenn Miller - Mitchell Parish - Bradányi
Egy vén hegedűs
Egyedül hegedül fenn a holdban,
Egy dalt muzsikál,
Szavakat, amiket neked mondtam.
A csendből
Most feltör
A holdfény szerenád.
Egy szép szerelem,
Ami volt, ami nincs, ami elmúlt.
Egy bús szerelem,
Amitől a szívem ma is feldúlt,
Míg bent ég
Az emlék,
A holdfény szerenád.
Ölelő
Szép szerető
Várt rám, míg tombolt a nyár.
Az ölelés,
A nevetés
Már oly messze jár,
Oly messze jár…
Az ősz utolér,
Egyre hull a levél kint a fákról,
S a vén hegedűs
Ma is úgy hegedül még a nyárról,
A csendből
Most feltör
A holdfény szerenád.
Ruttkai Éva :
Csehov, Déja vu
Csehov. Deja vu.
Peregnek napok és hetek
Levelek, könnyek, évtizedek
És száll a hinta, száll velünk
A messzeség közel nekünk
Csak óhajtunk, csak sóhajtunk,
vagy boldogtalanul mosolygunk.
Mi beleérzünk és átérzünk
Mi megérzünk és megégünk
Mi lángok nélkül lobbanunk
Ha álmodunk, s nem ébredünk
Mi nem vagyunk csak létezünk
Ha elvágyódunk, s nem megyünk
Mi meghatódunk, s elveszünk
És száll a hinta, száll velünk
A messzeség közel nekünk
S csak óhajtunk, csak sóhajtunk,
vagy boldogtalanul mosolygunk.
Óh, bárcsak lennénk bátrak és merészek,
Óh, bárcsak lennénk gyorsak és kemények,
Óh, bárcsak repülnénk és tombolnánk
és küzdenénk és harcolnánk
Miért száll a hinta már velünk?
Ha tetteinkben repülünk.
Nem kellenének óhajok,
nem kellenének sóhajok.
De csak peregnek napok és hetek.
Levelek, könnyek, évtizedek. S míg száll a hinta, száll velünk,
úgy tűnik mindig jobb nekünk, Ha óhajtunk, ha sóhajtunk,
vagy boldogtalanul mosolygunk.
Ígyhát mi teázunk és borozunk, elvágyódunk, s elhagyunk
Folytatódunk, s folytatunk ha győztesen is veszthetünk,
És mindent vesztve is győzhetünk mi meghatódunk, s meghatunk,
És ringatózunk, s ringatunk és száll a hinta, száll velünk.
Kinn zajong, üvölt a világ, de nem nekünk.
Kinn forr és tombol az élet, de nem nekünk.
Mi képzelünk, hát repülünk. És száll a hinta, száll csak száll
És száll a hinta, száll csak száll, és száll a hinta, száll csak száll
És száll, megint csak száll, száll száll, csak nem tudván,
Hogy a hinta vaskos cölöpökre kötve Valójában mindig ÁLL!
LGT :
Elfelejtett szó
Értünk egymás nyelvén, minden szó beszél,
Mégis másképp érted, mint ahogyan én.
Más a szó, ha mondod, más ha hallgatod,
Nem tudná a bal kéz, mit akar a jobb.
Én tudom a dallamot, te tudod a szót
Én mondom az igazat, és te mondod a jót
Az én igazam nem biztos, hogy neked nagyon jó,
De mind a ketten várjuk azt az elfogyott, elhagyott,
Elrabolt, ellopott egy-két elfelejtett szót.
Minden ember jó, kit megtalál egy szó,
Minden szó is jó, ha embernek való.
Minden ember más, de éppen ez a jó.
Hát meddig várjak még,
Hogy felhangzik egy elfelejtett szó?
Érzem, amit érzel, látom, amit látsz,
Mégis másképp mondom, mit amit te vársz,
Gondolhatok bármit, előbb mondod ki,
Megbotlok egy kőben, s te fogsz elesni.
Én hordom a bal cipőt, rajtad van a jobb,
Összeköt a cipőfűző, nem egy nagy dolog.
Ami nekem jó, az talán neked nem való,
De mind a ketten várjuk azt az elfogyott, elhagyott,
Elrabolt, ellopott egy-két elfelejtett szót.
Szóból vannak hidak két ember között,
Csend lobbantja őket a fejetek fölött,
Mindenki mást érez minden szó mögött,
Ami nekem kéne, azt te nem tűröd.
Én mondom az igazat, s te mondod a jót,
Én tudom a dallamot és te tudod a szót,
Ami nekem jó, az talán neked nem való,
De mind a ketten várjuk azt az elfogyott, elhagyott,
Elrabolt, ellopott egy-két elfelejtett szót.
Adamis Anna:
Apák és Anyák
Apám tudta a csillagok nevét
Anyám kötözte virágok sebét
Anyám szebb volt az apám szemében
Apám egy szó volt az anyám nevében
Anyám ismerte apám lépteit
Apám szerette anyám éveit
Anyám felhő volt világos égen
Apám esőcsepp megázott réten
S eljöttek értem......
S eljöttek értem......
Tankcsapda!!
Örökké...
Gyere mond el mi a baj Bébi én figyelek Rád!
Előttem ne legyen titkod, én nem vagyok az apád!
Látom van valami, ami a szívedet nyomja,
Tudom az élet súlya, a világ gondja.
Gyere, ne félj tőlem, én nem verlek át
Ha belekezdtél, hát folytasd tovább.
Ha akarod suttoghatsz, az is elég, hogy halljam
És én majd ott leszek és segitek, ha baj van
Ha nem hiszed, hogy az életed ajándék,
nézd meg jobban hogy élnek anyádék,
ha nem hiszed, hogy az élet tényeg örökké tart,
hiába úszol, belefulladsz, - pedig ott van a másik part...
Jól van, borítsunk fátylat a múltra,
a dolgok jönnek, aztán mennek hirtelen.
És újra elvisznek magukkal arra az útra,
ahol a érzelmek laknak, nem az értelem.
Gyere ne félj tőlem, én jól tudom mi bánt,
Néha mindenki elkövet néhány hibát
De ha magadba nézel, és azt látod, hogy a szíved tiszta,
akkor jó az út, amin jársz, és többé ne is fordulj vissza!
Ha nem hiszed el, hogy az életed ajándék,
nézd meg jobban hogy élnek anyádék,
ha nem hiszed, hogy az élet tényleg örökké tart,
hiába úszol, belefulladsz - pedig ott van a másik part....
Gyere mond el mi a baj Bébi én figyelek Rád!
Előttem ne legyen titkod, én nem vagyok az apád!
Látom van valami, ami a szívedet nyomja,
Tudom az élet súlya, a világ gondja.
Tankcsapda :
Mennyország Tourist
Ülj le mellém valamit mondok,
Szomjas vagy látom egy üveg bort kibontok
Figyelj…
Lehet hogy nem vagy gyenge
De ha a szívedbe szalad a penge
Attól nem érzed magad jobban
Ha a kocsidban bomba robban
Tudom én, erős vagy persze
De ha a fejedben ott van a fejsze
Vagy a fegyver csövébe nézel
Ott már semmire nem mégy pénzzel és
Hiába vagy gazdag
Ha az égiek leszavaznak
A kocka, ha el van vetve
Te meg a föld alá temetve
Ott már hiába van ügyvéd
Aki a törvényektől megvéd
Itt senki se golyóálló és
Ha szakad a védőháló
A halálugrás végén a túlvilági T.V.-n majd
Rólad szólnak a hírek
Veled van tele a sajtó
Aki a pokolra kíván jutni annak
Balra a második ajtó
De ha a Szent-Péter szigetekre már
Be van fizetve az út előre
A Mennyország Tourist(turiszt)
A legjobb szolgáltatást nyújtja
Lehet hogy nem vagy gyáva és
A végén Te maradsz állva
De mire jó úgy ez az élet
Hogyha futnod kell, amíg éled
És hiába vagy bátor
Mint egy római gladiátor
Aki keményebb mint a szikla
Mégis lehet hogy elég egy szikra
A gyújtózsinór végén
A túlvilági T.V.-n majd és
Rólad szólnak a hírek…
Mi Atyánk ki vagy a mennyekbe'
Mondd csak Én melyik ajtón menjek be?
Az emberek meg néznek
Hogy az isten a pénz lett
Sorban nyílnak a bankok és
Az jelenti a rangot
Hogy mennyire állat az autód
Mekkora mellű a nőd és hogy
Meddig bírod feltekerni
A kocsiban a hangerőt.
C'est la vie...
Szulák Andrea
Összejöttünk. Nagy eset.
Összehozta ezt a véletlen.
Nahát, szép kis baleset,
Hogy éppen én, na és, hogy éppen te...
Váratlanul a sors így fordult.
De jó, hogy ez nem rajtunk múlt!
Összejöttünk, Te meg én.
Ki mondta azt, hogy ilyen nem volt még?!
Nem nagy ügy, csak te meg én.
Mi lenne, hogyha mondjuk elhinnénk:
Túlélhető az elmúlt idő?
Ne félj, soha nincs túl késő!
Ha átölelsz egy kicsikét,
Azt eltehetjük emléknek.
Így, mondd hogy igen!
Az élet ilyen is tud lenni még!
De hogyha egy nap mégis véget ér,
Mondd így: c'est la vie!
Összejottünk -van ilyen-,
Hogy összejöjjön, ahogy egyszer sem.
Bolondos kis szerelem
Össze-vissza ver a szívemben.
Hajnal körül a rakpart fölül
A Hold a lábunkhoz ül.
Ha átölelsz egy kicsikét,
Azt eltehetjük emléknek.
Így, mondd hogy igen!
Az élet ilyen is tud lenni még!
De hogyha egy nap mégis véget ér,
Mondd így: c'est la vie!
Összenőttünk, tudod-e?
Mint furcsa párok, kik a filmekben
Eleinte sohase,
De bezzeg vegül, hogyha kettesben...
Hmmm, nem vitás,
A film mindig más;
Fáj, hogy a végén még néznénk,
Ám indulni kell,
Na de miért adnánk fel?
Vigyázz rám...
Elaludni készül a nyár
ködök lusta fellege száll,
hűvösebb az éjszaka már,
vigyázz rám.
Ugye holnap útra kelünk,
zsebre vágjuk majd a kezünk
kicsit túl vidámak leszünk,
vigyázz rám
Ez az év is úgy tűnik el
kérdezem, de mégse felel
s hogy mi legyen majd dönteni kell
vigyázz rám.
Szemed most is annyira szép
szerelemmel nézel-e még.
nevetésed éppen elég
vigyázz rám.
Összekötve ott van a zsák,
benne mind a nyári ruhánk,
nem emlékszik senki se ránk
vigyázz rám.
Ez az év is úgy tűnik el
kérdezem, de mégse felel
aztán, majd ha dönteni kell
vigyázz rám.
Nyíló vérpiros rózsa...
M. Panzeri - L. Pilat - D. Pace - Vándor Kálmán
Nyíló vérpiros rózsa, sötét éjjel is rózsa...
Kővel dobálják, széllel rombolják otthonát,
Fészkéből űzik a békés fecskepárt.
Pillangó szárnyát ollóval vágják, nem repül,
Parányi teste kínlódva menekül.
Megölnek minden szépet, megölnek százszor is,
De egy szál piros rózsa, sötét éjjel is rózsa...
Pénzedre lesnek, ellopják legszebb álmaid,
Források vizét sötétre szennyezik.
Felkínál néked ezernyi szépet életünk,
Mirajtunk múlik, ha mégis szenvedünk.
Hát ne ölj meg minden szépet, megölnek téged is,
Lám egy szál piros rózsa, sötét éjjel is rózsa...
Ajándék volt minden perc és óra...
Ajándék volt minden perc és óra
S ezt úgy illik, hogy megköszönjem én,
Hát ezért jöttünk most találkozóra,
Emlékeim, üljetek körém…
A kislány, aki valamikor voltam,
Itt belül, érzem, sosem változott,
A hegedűs, ki hegedül a holdban,
Velem gyakran találkozhatott.
Hisz álmodhattam, s álmom
Mind valóra vált,
Kincskereső kedvem
Kincseket talált.
Futottam az úton,
Ahol más csak állt,
Örömöm, mint szikra szerteszállt!
Én nem emlékszem rosszra, csak a jóra,
Csak arra, ami sikerült nekem,
Ajándék volt minden perc és óra,
Ajándék az egész életem!
Zorán:
Édes évek
Édes évek, hol vagytok ma már,
Hova tűnt ez az álomkép?
Elmúlt, vége, többé nem talál
Az idő, amikor gyerek voltam még.
Miért tűnt el hirtelen?
Még néha úgy fáj nekem,
Fáj, mégsem sírok én.
Vissza úgysem hozza senki,
Menni kell, csak menni, menni.
Édes évek hol vagytok ma már?
Komolyabb szerep vár rám, új világ,
Fények, árnyak, élet és halál.
Ez a sors, gyere sors, igyunk pertut hát!
Romantika
Kedves elviszlek oda,
Hol senki nem ismer,
De értem a szót,
Hol esténként, simogató tengerről
Dalolnak altatót.
Az álmok szerények,
A hálók erősek,
Ott ritka szó a Romantika.
A parti sziklákra szőlő
És magányos ház tapad,
Az örök szél ráncosra gyűri
A tengert, s arcokat,
A fények kemények,
Az álmok kiégnek,
És porrá hamvad a Romantika.
A napfény megéget
Az álmok kiégnek
Csak éjjel éled a Romantika
Majd felhevült part ölén
Szeretlek forrón,
Míg tart az éj,
S a meztelen tengerben
Fürdünk, ha véget ér,
A csókod sós lesz,
És hidd el, jó lesz,
Mert néha kell a Romantika!
MAJD GONDOLJ NÉHA RÁM
(As Time Goes By) (A "Casablanca" című filmből)
Herman Hupfeld -: Bradányi Iván
Majd gondolj néha rám
Egy könnyes éjszakán,
Ha hallod ezt a dalt,
És akármilyen távol jársz,
Hozzám találsz…
Hisz oly szép volt a nyár,
Úgy fáj, hogy vége már,
De hogyha szól a dal,
Még visszatér egy szép emlék,
Épp úgy, mint rég…
Virágzó fák közt sétáltam veled,
Titkokat lesve néztem a szemed,
Aztán az élet mindent visszakért,
Az álmom véget ért…
S most azt kérem csupán,
Majd gondolj néha rám,
Ha hallod ezt a dalt,
S ha szíved újra lázban ég,
Enyém vagy még…
I Will Wait for You
Michel Legrand - Norman Gimbel - Bradányi Iván
Hogyha kell, én ezer évig várok rád,
Míg a réten harmat fénylik, várok rád,
Míg a fákon gyümölcs érik, várok rád,
Hisz a szerelem veled oly szép.
Megtalállak, drágám, hidd el, bárhol jársz,
Felkutatlak, igaz hittel, bárhol jársz,
Legszebb álmom, ó, ne vidd el, bárhol jársz,
Hisz a szerelem veled oly szép.
Mint kósza szél a pillangót a kerteken,
Az órámon a mutatót úgy kergetem,
Míg vissza nem jössz, s nem hagysz el egy percre sem,
S átölelsz, úgy mint rég.
Hogyha kell, én ezer évig várok rád,
Fel is szállok, fel az égig, várok rád,
Míg csak élek, véges végig várok rád,
Hisz a szerelem veled oly szép.
Hold folyó (Moon River)
Henry Mancini - Johnny Mercer -: szöveg Bradányi Iván
Hold-folyó,
átevezek még
az emlékeid kék
vizén.
Te vén folyó,
Te bölcs folyó,
Bár hosszú az utad,
Elkísérlek én.
Két vándor,
Nem várhat tovább,
A messzi nagyvilág
A cél.
Gyors szél
Hajtja majd csónakunk,
Szállunk könnyedén,
A szivárvány ölén,
Hold-folyó és én...
Mama Leone
Renate Vaplus - Bradányi Iván
Mama Leone,
Ezen a földön senki se gondol rám.
Mama Leone,
Egyedül élek, könnyes az éjszakám.
Valaha régen,
Amikor kicsi gyerek voltam még,
Bánatom mindig hozzád hordtam,
És tőled vigaszt kaptam gyorsan.
Mama Leone...
Mama Leone,
Te voltál nekem az örök biztonság.
Hiányzol most is,
Tehozzád űz még minden kis titkos vágy.
Mosolyod szép volt,
Akár a júliusi napsugár,
Melletted semmitől se féltem,
Nappal is csillagok közt éltem,
Mama Leone...
Mama Leone,
Hogyha az arcod mégegyszer láthatnám,
Mama Leone,
Bárcsak a hangod mégegyszer hallhatnám!
Lassan egy éve,
Hogy elszakadtál tőlem már.
Virágot viszek most egy sírra,
De téged ez már nem hoz vissza,
Mama Leone
Ki marad majd a barátom?
(Menyhárt János - Demjén Ferenc)
Ezer élmény, ezer fénykép ezer barátságról szól.
Ezer új nyár, ezer új táj hív a messzi távolból.
De a lényeg benned nyílik szét.
Az, hogy az élet egy végrehajtott lét.
Veled élek, veled érzek, veled jó és mást nem bánt.
De a vélt kép és a vélt fény ezernyi bajt hoz ránk.
Ezért régen érzem, mennem kell.
Talán távol vár egy biztos hely.
Ki marad majd a barátom? Hol kopoghatok majd, ha fázom?
Mert a vándor minden mástól távol jár.
Ki marad majd a barátom? Ha túl a sok részeges álmon
visszaszédülök, s itt lent már senki se vár.
Másképp élek, a holnap is másról szól.
Egészen mástól félek, de senki sem válaszol.
Mert a lényeg bennünk nyílik szét.
Az, hogy az élet egy végrehajtott lét.
Zorán:
Az élet dolgai
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán
Mért van ez így
Mondom legyél jó és tudom, hogy rossz vagyok
Mért van ez így
Csak az erősek győznek, sosem az angyalok
Mikor itt vagyok tudom, hogy mennem kell
S ha indulok, valami máris visszahúz
És tudod, hogy fáj, mert megégetett
Mégis mindig, mindig a tűzbe nyúlsz
Mért van ez így
Mért az igazi hervad, mért nem a művirág
Mért van ez így
Mért a cukor az édes, mért nem az orvosság
Mi már annyira tudjuk a válaszokat
Hogy az Édenig ér már az okosság
Hol az almából haraptunk jó nagyokat
És egy falat a végén örökre keresztbe állt
Az égig szállhatnánk, ám ők jól vigyáznak ránk
S mikor nem várnád, utolérnek, eléd lépnek
Ők az élet dolgai
Mért van ez így
Mondom, tanulj fiam, csak tudással érsz tovább
Mért van ez így
Hogy oly magasról néz le a bukott, a hülye diák
S ha a szerelmem elmegy valakivel
Csak sovány vigasz, hogy a barátom vitte el
Ahogy múlik az élet s bölcsebb leszel
Úgy fogy az idő, hogy mikor is használd fel
Az égig szállhatnánk, ám ők jól vigyáznak ránk
S mikor nem várnád, utolérnek, eléd lépnek
Ők az élet dolgai
Az égig szállhatnánk, de ők jól vigyáznak ránk
A szívünk átjárják, kicsit fájnak, kicsit szépek
Ők az élet dolgai
Szécsi Pál :
Két összeillő ember
Két kis árnyék fények mögött
Szürke senkik nagyok között.
Mellékutcán álmodozók
Boldog csendben hallgatók.
Két kis csendes egyszerű ember
Mégis miénk a nagyvilág!
Kéz a kézben együtt az úton
Egymást nézve megyünk tovább!
Két összeillő ember
Fénylő tágra nyíló szemmel.
Figyeld elakad a hangunk
Istenem, hát mi vagyunk!
Két fénysugár a ködben.
Jöttél akkor és én jöttem
Látod így volt írva sorsunk
Most élünk végre, nem csak álmodunk!
Két kis fűszál dús fák között
Két kis porszem hegyek mögött.
Völgyek mélyén két kisvirág
Mérhetetlen boldogság!
Ezek vagyunk mióta csendben
Enyém lettél és én tiéd.
Mikor másra nem süt a napfény
Nekünk akkor is ragyog az ég!
Két összeillő ember
Fénylő tágra nyíló szemmel.
Figyeld elakad a hangunk
Istenem, hát mi vagyunk!
Két fénysugár a ködben.
Jöttél akkor és én jöttem
Végre megláttalak téged
Hát feledjük az elhullt könnyeket!
Két összeillő ember
Fénylő tágra nyíló szemmel.
Figyeld elakad a hangunk
Istenem, hát mi vagyunk!
Két fénysugár a ködben.
Jöttél akkor és én jöttem
Végre megláttalak téged
És köszönöm az egész életet!
Edda :
A világ közepén
Egyedül indulok el,
most senki nem figyel.
Nincs bennem félelem,
A sok csillag velem.
Tudják, hogy szeretem Őt,
Tudják a titkomat.
Sok ezer éve már
A lelkem társa vagy.
Gyönyörű nappalok,
gyönyörű éjszakák…
Most csak a Hold figyel,
Irigyen néz le ránk.
Te vagy a mindenem,
te vagy az életem,
de néha úgy rohansz,
hogy félek…
Ezért kérlek, még egyszer kérlek,
Hogy vigyázz a szívemre, mert félek.
Legyél csak te, és legyek én
A világ közepén.
A csendet hallgatom,
a csend , az jó barát.
A gyertya lángja ég,
Benne egy új világ.
Nem olyan csábító,
Nem olyan harsogó,
Mint ez a "most-világ",
-nem olyan számító.
Lehet, hogy tévedek,
hogy másképp is lehet,
hisz az én istenem
ez a kis gyertya lett.
Ezért kérlek, még egyszer kérlek,
Hogy vigyázz a szívemre, mert félek.
Legyél csak te, és legyek én
NOX :
Árny és fény
Oly fájón nagy a világ, éld át
Még hívnak csoda csodák
Ha bántón vad a világ, lépd át
Nézd azt, ami virág
Csak élvezd a lét minden ízét
A nappal az éjjel ezer színét
A perceknek 100 évnyi báját
Az érzést, hogy őrült kaland vár rád
Szívünkben ott él a két törvény
Árnyék, és fény
Minden nap elcsábít mind két út,
Mert mind kettő választ nyújt.
Ha fáznál, az a magány, törd, át
Ha elbújsz, ki ölel át?
Ha félnél jön a barát, hívd hát
Mondd el neki mi bánt
Csak élvezd a napfény reményét
A Hold mindent átíró rejtélyét
A dallamba bújt lélek hangját
A szépséges lét minden álarcát
Szívünkben ott él a két törvény
Árnyék, és fény
Minden nap elcsábít mind két út,
Mert mind kettő választ nyújt.
Szívünkben ott él a két törvény
Árnyék és fény
Mindkettő szédítő széppel súlyt,
Mert egy ösvényt jár két út
Mondd, gondolsz-e majd rám?
(Victor Máté-Koltay Gergely)
Mikor egy este otthon egyedül talál,
Az ablakon kinézel, de semmit se látsz,
Mondd, gondolsz-e rám?
Mikor a napok légggömbjéből az idő elszivárog,
És elfelejtett szavak után nem fordulsz már vissza,
Mondd, gondolsz-e rám?
Megteszel mindent, úgy csinálsz, mintha élnél,
Órádra nem nézel, elrohansz, mielőtt sírásra görbülne szád...
Mondd, gondolsz-e rám?
Mit elvettél magadtól, nem kapod ajándékba vissza.
Imád az égbe, hallgatásod földre száll,
Mondd, gondolsz-e rám?
S mikor tavasszal nyílnak az erdei virágok,
Magadat a tükörben oly öregnek látod,
Mondd, gondolsz-e rám?
Tested áruként a holnapnak kínálod,
És napról napra árulod el titkaid másnak...
Mondd, gondolsz-e rám?
Mikor szerelmes kutyák vonyítanak az éjben,
Te egyedül gömbölyödsz fészkedbe,
Mondd, gondolsz-e rám?
Pedig várod, hogy az élet újra rád találjon,
De legbensőbb titkaid nem érti új barátod,
Mondd, gondolsz-e rám?
Egyszer majd, tudod, szép lesz újra minden,
Nem lesz hiba a dalban, nem lesz hiba a versben.
Igaz lesz minden szó, a csókok szívhez érnek,
S a madarnak messzi délről lassan hazatérnek.
S én várni fogok, mert várni kell arra, aki nem jön el...
Fáradt éjszakában, tudod, álmatlan a csend.
De hajnalban a derengés új reményt üzen,
éhes madár a reggel, az emlék megpihen.
Akit az éjjel vártam, nem jön ma sem el...
A festő és a fecskék.....
Hosszú nappalokon s éjszakákon át,
feküdt betegen egy szőke hajú kislány.
A kislányhoz egyszer egy látogató jött,
aki egy festményt hozott magával a karján.
Elmondta a kislánynak,
hogy ezt a képet Ő festette régen.
Festett még sokat, de ez a legkedvesebb
és ezért ezt az egyet
bárki is kérte Tőle, sosem adta el
pénzzel nem tudta ezt megfizetni senki...
Hírt halott egy barátjától, egy szomorú kisleányról
elhozta a festményt, az ára csak egy mosoly...
A kislány erre csendes szóval így válaszolt:
nagyon köszönöm a festményt,
s azt hogy íly kedves volt,
de a festményéért kár,
mert örömet e kép számomra
nem sokáig jelent már
az időm lassan lejár..
Mert mióta sorsom, így az ágyamhoz köt
csak a fecskefészket figyelem
az ablakom előtt,
s mikor elszállnak a fecskék
a hajnalt többé sosem látom már...
A festő sajnálta, hogy műve ennyit ér
elment, s elvitte a csodálatos festményt.
S csak arra gondolt vajon mit tegyen,
hogy a fecskepár még télen is ott
őrizze a fészkét...
A kislány elfeledte gyorsan őt,
s csak nézte az ablakon át
azt a karcsú fecskepárt.
A szemközti ház ereszére hó hullott már,
el is repült messze délnek
minden vándormadár,
távol jártak mind a fecskék,
de az a kettő itthon maradt,
őrízni a fészkét,
s a kislányban a reményt...
És egyre jobban
hitte el sem szállnak talán,
lassan meggyógyult
és egy napon már lábra is állt
és az első rövid útján
ott lenn a havas utcán,
a fecskefészket nézte meg
a szemben lévő ház falán.
És akkor jött csak rá,
hogy festve van a fecskepár...
Alex Tamás :
Emlékdal
Csak a jók mennek el, ök hagynak el,
mit ök hoztak el, ök viszik el.
Ez nem tünik fel, míg együt vagyunk,
de a jók ünnepén találkozunk.
A jók mennek el, ránk száll az éj
ök hagynak el, az álmunk övék.
Ez nem tünik fel míg együtt vagyunk,
de a jók ünnepén találkozunk.
Szívük megpihenni tér ott lenn a mélyben,
lelkükre angyalok vigyáznak fenn az égben.
Legyen békesség velük a hosszú uton,
és áldd meg öket Istenem!
Miért múlik el az élet?
Miért van az, hogy nincsen visszaút?
Mert mindent, amit ök hoztak el nekünk,
bennünk él tovább ugyanúgy.
Szívük megpihenni tér ott l |
AJÁNLOM AZ OLDALT
